„Emberi testek röpködtek a levegőben”

Nyilvánosságra hozták a vasárnap éjszakai tömeges gázolással vádolt sofőr személyét. Lakeisha Holloway Las Vegas egyik szállodája előtt hajtott fel a járdára és ütött el szándékosan több járókelőt. 

A 24 éves Hollowayt, aki több mint száz ember közé vezette autóját, emberöléssel vádolják – számolt be a BBC az ügyészség tájékoztatása alapján. A járókelők közül egy ember meghalt, 36-an megsérültek. Közülük három áldozat állapota még mindig válságos. 

Az eset egyetlen halottja egy 32 éves arizonai nő, Jessica Valenzuela, aki a férjével vakációzott Las Vegasban. A sérültek közt van öt kanadai és egy csoport oregoni egyetemista.  

A hatóságok úgy vélik – és korábban a szemtanúk is erről számoltak be –, hogy Holloway szándékosan hajtott fel a járdára. Azt azonban nem árulták el, mi volt tettének oka.

Úgy tűnt, az autó 50-60 kilométer per órás sebességgel rohant a gyalogosok közé, meséli az egyik szemtanú. Mészárlást végzett – foglalja össze Justin Cochrane az Associated Press hírügynökségnek. Egy másik szemtanú szerint emberek „röpködtek a levegőben”. „Olyan volt az autó, mint egy tekegolyó, az emberi testek pedig mint a tekebábuk" – mesélte Rabia Qureshi a helyi csatornán, a KSNV-n. 

Holloway mellett ott volt a kocsiban hároméves kislánya is, aki az információk szerint jól van, és egyelőre a gyermekvédelmi szolgálat gondoskodik róla. 

Steve Wolfson kerületi ügyész elmondása szerint Hollowayt emberöléssel, emberölési kísérlettel, gyermekbántalmazással és cserbenhagyásos gázolással vádolják majd.  

A Las Vegas megyei seriff, Joe Lombardo korábban azt nyilatkozta, nem hiszik, hogy az esetnek köze lenne a terrorizmushoz, hozzátette azonban, hogy „nem zárható ki 100 százalékban, mivel nagyon nehézkes a gyanúsított hátterének a felderítése, aki egy hete az autójában él Las Vegasban”.

Az előtte történt gázolással egy időben zajlott a szállodában a Miss Universe szépségkirálynő-választás döntője, amely szintén botrányba fulladt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.