'A háború utáni történelem legnagyobb tragédiája'

A kétnapos gyászszertartás keretében vasárnap Krakkóban helyezik örök nyugalomra a szombati repülőgép-szerencsétlenségben elhunyt Lech Kaczynski államfőt és feleségét.

– Kétnapos lesz a hét végén légikatasztrófában elhunyt Lech Kaczynski elnök temetési szertartása: az állami szertartásra szombaton kerül sor, míg az elnöki pár temetése vasárnap lesz - jelentette be Varsóban Jacek Sasin, az elnöki hivatal helyettes vezetője.

Kedd délelőtt Varsóba érkezett a lengyel elnök feleségének, Maria Kaczynskának a holttestét szállító repülőgép. Már reggel nagy tömeg gyülekezett a lengyel elnöki palota előtt Maria Kaczynska koporsóját várva, amelyet néhai férjével együtt ravataloznak fel, hogy a varsóiak búcsút vehessenek a Kaczynski házaspártól.

Az elnököt és hitvesét a krakkói Wawel-székesegyházban helyezik örök nyugalomra – jelentette be kedden este Stanislaw Dziwisz krakkói bíboros érsek. – A gyászmisét a (a Piactéren, a Ryneken lévő) Mária-templomban tartjuk vasárnap 14 órakor, majd a temetési menet a Wawelbe megy. Az elnöki párt Józef Pilsudski marsall sírjának közelében helyezik végső nyugalomra – mondta a bíboros, hangsúlyozva, bízik benne, hogy az egész társadalom megértéssel fogadja ezt a döntést, és hogy a helyszín „hozzájárul nemzetünk egyesüléséhez”. A gyászszertartáson jelen lesznek számos ország vezető politikusai, az Európai Unió és a NATO legmagasabb rangú képviselői. Szombaton déli 12 órakor rendezik Varsóban a Pilsudski téren a katasztrófa összes áldozatának ünnepélyes búcsúztatását.

Szerdán írják ki az előre hozott elnökválasztást

Minden bizonnyal már szerdán közéteszi a lengyelországi rendkívüli elnökválasztás kitűzött időpontját Bronislaw Komorowski, a szejm elnöke. A légikatasztrófában elhunyt lengyel államfő teendőit ideiglenesen ellátó Komorowski erről a lengyel közszolgálati televíziónak beszélt kedden.

Arra a kérdésre, ismert lesz-e már szerdán, hogy mikorra tűzik ki a választást, az ügyvezető elnök azt válaszolta: Szerintem ez feltétlenül szükséges.

„Lélektani áttörés az orosz kapcsolatokban”

Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter az Oroszországgal való közeledés esélyét látja a Lech Kaczynski halálát okozó repülőgép-katasztrófa utáni orosz részvétnyilvánításokban. "A lélektani és érzelmi áttörés máris megtörtént" - mondja Sikorski a Gazeta Wyborcza című lengyel napilap kedden megjelent számában. A lengyel diplomácia vezetője szerint ennek a politikában is meglesz a folytatása.

Sikorski az orosz állami vezetésnek a lengyel áldozatokkal kapcsolatos jelentős szerepvállalását arra vezeti vissza, hogy Vlagyimir Putyin miniszterelnök április 7-én lengyel kollégájával együtt részt vett a katyni évfordulós megemlékezéseken.

Magyar nemzeti gyásznap április 17-én

A kormány április 17-ét, szombatot nemzeti gyásznappá nyilvánította a lengyel köztársasági elnök halála miatt. Szollár Domokos kormányszóvivő az MTI-nek kedden elmondta: a nemzeti gyásznapon az Országház előtt a Magyar Köztársaság lobogóját ünnepélyes keretek között, katonai tiszteletadással kell felvonni, majd félárbocra ereszteni. Hozzátette, az általános iskolákban az ötödik évfolyamtól, továbbá a szakiskolákban, a gimnáziumokban és a szakközépiskolákban április 16-án, pénteken, a tanóra keretében meg kell emlékezni a lengyel és a magyar történelem közös eseményeiről és a két nemzet együttműködéséről.

A kormányszóvivő kifejtette, hogy fekete zászlót, illetve gyászlobogót kell felvonni azon középületek előtt is, amelyek esetében a nemzeti zászlót ki kell tűzni, illetve a nemzeti lobogót fel kell vonni. A gyásznapról szóló kormányrendeletet ismertetve hozzáfűzte: ha a középületen, illetve a középület előtt csak két zászló, illetve két lobogó elhelyezésére van lehetőség, a fekete zászlót, illetve a gyászlobogót az európai zászló, illetve az európai lobogó helyett kell kitűzni, illetve felvonni. Ha a középületen, illetve a középület előtt csak egy zászló, vagy egy lobogó elhelyezésére van lehetőség, a fekete zászlót, a gyászlobogót a nemzeti zászló, illetve a nemzeti lobogó helyett kell kitűzni, illetve felvonni - hívta fel a figyelmet Szollár Domokos.

A kormány kedden megjelent rendelete szerint a kabinet az „évszázados sorsközösségen alapuló lengyel-magyar barátságra tekintettel, osztozva a lengyel nemzetnek Lech Aleksander Kaczynski, a Lengyel Köztáraság elnöke halála miatt érzett gyászában” nyilvánította gyásznappá április 17-ét.

Tűz és robbanás nélkül

Nem volt robbanás és tűz a szombaton lezuhant lengyel elnöki repülőgépen, és a Tu-154-es hajtóművei, valamint fedélzeti berendezései rendben működtek egészen a földbecsapódásig – közölte kedden Szergej Ivanov orosz miniszterelnök-helyettes a katasztrófa körülményeinek kivizsgálására létrejött kormánybizottság ülésén Moszkvában. Mint mondta, ez az előzetes eredménye a két fekete doboz kiértékelésének, de a munka még eltart a hét végéig. Jelenleg azon dolgoznak, hogy a pilótafülkében, illetve a földi irányítókkal folyó beszélgetés során elhangzottakat és a telemetrikus adatokat automatikusan rögzítő két műszer adatait egymáshoz szinkronizálják, és azonosítsák a felvételen hallható hangokat és zörejeket. Ivanov hozzáfűzte: a lengyel szakértőkkel létrejött megállapodás értelmében este megkezdik a roncsok elszállítását, de a szakértők azután még folytatják a munkát. (Korábban szemtanúk arról számoltak be, hogy a katasztrófa előtt üzemanyag folyt el a repülőgépből.)

Mindezt megerősítette Tatyjana Anogyina, az Államközi Repülésügyi Bizottság (MAK) - az egyik orosz repülésügyi főhatóság - elnöke is. Hozzátette, hogy a szerencsétlenség helyszínén találtak egy harmadik készüléket is, amely szintén automatikusan rögzítette a gép repülési adatait. A lengyel fél kérésére hozzájárultak, hogy ezt a műszert Varsóban vizsgálják. Anogyina azt is elmondta, hogy április 16-ára befejezik a szmolenszki Szevernij repülőtér berendezéseinek vizsgálatát is, és hangsúlyozta, hogy az Európai Unió és más államok illetékes szervei nem kételkednek a bizottság következtetéseinek objektív voltában.

Szergej Basztrikin, a legfőbb ügyészség mellett működő nyomozati bizottság vezetője arról számolt be, hogy a nyomozó szervek még 3-4 napig dolgoznak majd a helyszínen, mert számos emberi maradvány és bizonyítéknak tekinthető tárgy, illetve roncsdarab mélyen a talajba fúródott. Tatyjana Golikova egészségügyi miniszter azt jelentette az ülésen, hogy az adott pillanatig az áldozatok közül 48 személyt tudtak azonosítani, néhányukat arcuk, a többit ruházatuk alapján. A további áldozatok azonosításához genetikai vizsgálatok szükségesek, és ezek a jövő hét végéig eltarthatnak. Az ülésen az is elhangzott, hogy az orosz fél a katasztrófával kapcsolatban Szmolenszkben és Moszkvában felmerült összes költséget kifizette a költségvetésből.

Megemlékezés a törvényhozásban

A lengyel parlament kedden rendkívüli ülésen emlékezett meg a nyugat-oroszországi Szmolenszk mellett lezuhant lengyel elnöki repülőgép áldozatairól. A szerencsétlenségben a szejm és a szenátus 18 képviselője is életét veszítette. Az egyes frakciók képviselői felolvasták a képviselők és a szenátorok nevét, akiknek székein és a szónoki emelvényen virágokat helyeztek el, és a képviselők fényképét is kivetítették. A parlament két háza közös közleményt adott ki, amely szerint Lengyelország háború utáni történelmének legnagyobb tragédiája zajlott le. Mint írták, a szmolenszki erdő a lengyel dráma helyszíne lett. A veszteséget egyáltalán nem lehet pótolni. Köszönetet mondtak Oroszországnak a kinyilvánított empátiáért és szolidaritásért.

 Az államfői feladatokat ideiglenesen ellátó Bronislaw Komorowski, a szejm elnöke arra kérte a parlamenti pártokat, segítsenek neki az országot átvezetni ezen a nehéz időszakon. Az ünnepi ülésen jelen voltak az elhunyt képviselők és szenátorok családtagjai is.

Mateusz Martyniuk, a lengyel főügyész szóvivője kedden este közölte, hogy Moszkvában a tragédia 96 áldozata közül már 55-öt azonosítottak, de ezt még DNS-teszttel is meg kell erősíteni. Eddig összesen 90 áldozat földi maradványait emelték ki a roncsok közül. Elmondta, hogy az orosz fél átadta a lengyel szakértőknek a vizsgálat eddigi megállapításait tartalmazó dokumentumok egy részét.

Marta Kaczynska megcsókolja édesanyja, Maria Kaczynska lengyel first lady ravatalon elhelyezett koporsóját a varsói elnöki palota oszlopcsarnokában
Varsó, 2010. április 13. Marta KACZYNSKA megcsókolja édesanyja, Maria Kaczynska lengyel first lady ravatalon elhelyezett, nemzeti lobogóval letakart koporsóját, amely mellett díszőrséget adnak lengyel katonák a varsói elnöki palota oszlopcsarnokában 2010. április 13-án. A szomszédos ravatalon Lech Kaczynski elnök koporsója. Három nappal korábban Kaczynski elnök és felesége, valamint számos más lengyel vezető politikus és magas rangú hivatalnok repülőszerencsétlenségben életüket vesztették, amikor az államfő Tu-154-es gépe leszállás közben lezuhant a szmolenszki repülőtér közelében. (MTI/EPA/PAWEL SUPERNAK)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.