Van kapcsolat a belga és a francia terroristák között

Tizenhárom gyaníthatóan szélsőséges muszlimot vettek őrizetbe Belgiumban a dzsihadisták után kutatva különböző helyeken végrehajtott razziák során - közölte pénteken a belga államügyészség.
Kora esti tájékoztatás szerint az őrizetbe vettek közül végül öt személyt gyanúsítottak meg terrorszervezet tevékenységében való részvétellel. A meggyanúsítottak közül hármat előzetes letartóztatásba helyeztek, két személy pedig - közelebbről nem ismertetett feltételekhez kötötten - szabadlábon védekezhet majd. Két további embert - a belga hatóságok által folytatott eljárással összefüggésben - Franciaországban fogtak el.

A terrorelhárítók által csütörtök este a kelet-belgiumi Verviers-ben lebonyolított akció helyszínén Kalasnyikov típusú gépkarabélyokat, lőszert, robbanóanyagot és rendőri egyenruhát találtak.

Eric van der Sypt államügyész szerint a Verviers-ben agyonlőtt két férfi, illetve megsebesült és elfogott társuk belga rendőrségi célpontok, illetve rendőrök ellen tervezett merényleteket. Az előzetes letartóztatásba helyezett három személy egyike a verviers-i lövöldözés sérültje. A csütörtök esti összehangolt belgiumi razziasorozat Verviers mellett főként a fővárosra, azon belül az észak-afrikai bevándorlók által viszonylag sűrűbben lakott Molenbeek és Anderlecht kerületre összpontosult.

Egy férfit a Brüsszeltől délre fekvő Charleroiban vettek őrizetbe. Ő a gyanú szerint illegális ügyletet bonyolított le - vagy ilyen ügyletre készült - annak a terroristának a feleségével, aki Párizsban a múlt pénteken egy kóser élelmiszerboltban ejtett túszokat. A rendőrök a férfit, a szenegáli származású amedy Coulibalyt agyonlőtték, de négy túsz is meghalt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.