Vámkezelésre vár az orosz segély

Az ukrán hatóságok késleltetik a Kelet-Ukrajnának szánt orosz segély célba juttatását, de folynak az erőfeszítések azért, hogy a konvoj folytathassa az útját – közölte a Nemzetközi Vöröskereszt.
A szervezet képviselői szerdán, miután biztonsági garanciákat kaptak, elutaztak a Moszkva-barát felkelők ellenőrzése alatt álló Luganszkba, hogy ellenőrizzék az utakat, kiépítsék a szállítmány kézbesítéséhez szükséges kapcsolatokat – idézte a Reuters a Vöröskereszt genfi központjának szóvivőjét, Ewan Watsont, aki azt is elmondta, hogy a luganszki városvezetés készen áll fogadni a segélyt, így annak mielőbbi vámkezelését szorgalmazták.

Szerda este a hírek már arról szóltak, hogy az első kamionok át is lépték a határt, ám később kiderült, beléptek ugyan a vámövezetbe, de az ukrán vámosok csak csütörtök dél körül kezdték meg az ellenőrzést. A kijevi külügyminisztérium nyilatkozata ezt egyebek között azzal magyarázza, hogy a Vöröskereszt még nem erősítette meg végérvényesen készségét a segélykonvoj célba juttatására.

A BBC viszont úgy értesült, hogy az egyes hírek szerint 260, mások szerint mintegy 280 teherautóból álló menetoszlop sofőrjei már konkrét utasításokat is kaptak a szervezettől. Ezek értelmében megállás nélkül kell a célállomásra hajtaniuk, és a kocsikon a vezetőn kívül csak a Vöröskereszt egy képviselője tartózkodhat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.