Válságos állapotban, de már kórházban a sérült katona

Egy német katonai kórházba szállították át kedden a hétfő hajnali afganisztáni támadásban súlyosan megsérült magyar katonát; állapota kritikus, továbbra is kómában van - közölte a honvédelmi tárca kedden.

A tárca közleménye szerint a másik két sérült katonát is az afganisztáni Mazari Sarifban lévő német katonai kórházban kezelik. Nyolc napon túl gyógyuló sérüléseik a szakszerű ellátásnak köszönhetően továbbra sem veszélyeztetik teljes felépülésüket - fűzték hozzá. A sérültek kórházba szállítását homokvihar akadályozta, ezért először Puli-Humriban látták el őket.

A támadásban, amelyet hétfőn hajnali fél négykor indítottak, Pappné Ábrahám Judit 32 éves katona meghalt, egy társa életveszélyesen, két további társa pedig súlyosan megsérült. A katonanőt halála után hadnaggyá léptette elő, és hősi halottá nyilvánította a Honvédelmi Minisztérium. Pappné Ábrahám Judit több békefenntartó misszióban is részt vett, szolgált Macedóniában és Koszovóban is. 

Benkő Tibor altábornagy, vezérkari főnök hétfőn a támadásról azt közölte, hogy a katonai konvoj Puli-Humriból, a magyar bázisról Mazari Sarifba tartott, ahonnan a katonák szolgálati idejük leteltével éppen hazatértek volna Magyarországra. 

A konvoj mellett egy házi készítésű robbanószerkezetet robbantottak, majd három irányból kézifegyverekkel tűz alá vették a katonákat. A konvoj negyedik autója, amelyben a meghalt katonanő és három sérült társa is utazott, ekkor kapott telitalálatot egy RPG-től (páncéltörő rakétavető) - fűzte hozzá.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.