Válságos állapotban az ebolás ápolónő

A londoni Royal Free kórház szombati közleménye szerint válságosra fordult az ebolafertőzéssel kezelt skót ápolónő állapota.
Pauline Cafferkey-ről, aki a múlt hét végén tért vissza casablancai és londoni átszállással Glasgowba az ebolajárvány sújtotta Sierra Leonéból, hétfőn állapították meg, hogy ebolabetegségben szenved, miután a fertőzés kezdeti tüneteivel jelentkezett a hatóságoknál.

Kedden, különleges biztonsági intézkedések közepette, a brit királyi légierő (RAF) Hercules C-130-as repülőgépével átszállították Glasgowból az északnyugat-londoni Northolt városnegyed közelében működő RAF-légitámaszpontra, onnan pedig a londoni Royal Free kórházba. Nagy-Britanniában ezt a kórházat jelölték ki és szerelték fel az ebolafertőzöttek biztonságos elkülönítésére és kezelésére.

A Royal Free szombati közleménye szerint a beteg állapota az elmúlt két napban fokozatosan romlott, és szombaton már válságos volt. Az ápolónőt egy meg nem nevezett kísérleti vírusellenes gyógyszerrel és a fertőzés túlélőitől származó vérplazmával kezelik.

Az egyik vérplazmadonor William Pooley, az első brit ebolafertőzött, akit ugyanebben a londoni kórházban kezeltek tavaly augusztusban. A fiatal férfit - aki egy jótékonysági szervezet egészségügyi szakértőjeként szintén az ebolajárvány leküzdésében segédkezett Sierra Leonéban - már betegen szállították haza, és néhány hét múlva gyógyultan távozott a Royal Free kórházból.

Pooleyt a ZMapp nevű új vírusellenes gyógyszerrel kezelték, amelyet az Egyesült Államokban több más ebolafertőzött esetében már alkalmaztak, Nagy-Britanniában azonban jelenleg nincs több ebből a gyógyszerből.

Pauline Cafferkey, aki a Save the Children nevű, beteg gyermekeken segítő jótékonysági szervezet önkénteseként dolgozott a nyugat-afrikai járványövezetben, az első brit állampolgár, akin már hazaérkezése után jelentkeztek az ebolafertőzés tünetei. Nagy-Britanniában az ebolavírus négy évtizeddel ezelőtti felfedezése óta eddig soha nem fordult elő behurcolt ebolafertőzés.

A legnagyobb brit repülőtereken - köztük a londoni Heathrow-n is, ahol a beteg ápolónő múlt vasárnap átszállt a Glasgowba tartó járatra - október közepe óta szűrik a Libériából, Sierra Leonéból és Guineából érkezőket. A szűrési rendszert a brit hatóságok most felülvizsgálják, miután kiderült, hogy Pauline Cafferkey jelezte a Heathrow repülőtéren működő szűrőállomás személyzetének, hogy nem érzi jól magát, ám többszöri lázmérés után továbbengedték a csatlakozó glasgowi járatra.

A British Airways légitársaság járatán az ápolónőn kívül 71 utas és ötfős személyzet utazott. A brit egészségügyi hatóságok azóta mindegyikükkel felvették a kapcsolatot. Felkutatták azt a 101 nagy-britanniai lakhelyű utast is, aki Casablancából Londonba utazott a beteg ápolónővel együtt, és nemzetközi együttműködéssel keresik azt a további 31 utast, aki Londonból más országokba utazott tovább.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.