Valóban a szírek szedték le a török vadászgépet

A szír hivatalos média megerősítette, a hadsereg kilőtt egy török vadászgépet, amely szír légtérbe repült. Az ügy miatt Törökország és Szíria kapcsolata még tovább mérgesedhet, de sok múlik azon, hogy életben vannak-e a pilóták. Mindeközben Szaúd-Arábia készen áll arra, hogy fedezze a Szabad Szíria Hadsereg költségeit.

Törökország már korábban bejelentette, hogy elvesztette kapcsolatát egyik F4 típusú vadászgépével. A repülő a Földközi-tenger felett tűnt el, a törökországi Hatay tartománytól dél-nyugatra, Szíria partjainak közelében. Akkor viszont még nem lehetett tudni, hogy a gépet valóban kilőtte-e a szír légvédelem, vagy más ok miatt zuhant le.

A szír hadsereg szóvivője szerint egyszer csak egy azonosítatlan gépet vettek észre Szíria légterében, és úgy cselekedtek, ahogy ilyen helyzetben a szabályok előírják. Később a Sana hírügynökség megerősítette, a szír hadsereg egy török gépet szedett le. Azt még mindig nem tudni, hogy a két pilótával mi történt, a szír és a török parti őrség együtt keresi őket.

Recep Tayyip Erdogan török kormányfő péntek este kétórás válságtanácskozást hívott össze, ahol a vezérkari főnök, a bel-, a védelmi és a külügyminiszter vett részt. A miniszterelnöki hivatal bejelentette, ha már minden körülmény tisztázódott, Erdogan válaszolni fog az akcióra.

A török elnök, Abdullah Gül azt mondta, lehetséges, hogy a vadászgép megsértette Szíria légterét. Hozzátette azonban, a katonai gépeknél megszokott dolog, hogy nagy sebességgel lépjék a határokat, de ezt nem támadó szándékkal teszik. Az elnök szerint Ankara és Damszkusz már felvette a kapcsolatot, hogy mielőbb tisztázzák, mi történt pontosan.

Törökország és Szíria egykor szövetségesek voltak, viszonyuk a Bassár el-Aszad szír elnök elleni felkelés kezdete óta romlott meg. Eddig harmincezer szír menekült szökött át a török határon, a vadászgép kilövése miatt pedig a két ország között még nagyobb lehet majd a feszültség. A BBC tudósítója szerint sok múlhat azon, hogy a pilóták túlélték-e a zuhanást. Ha nem, akkor a közvélemény arra sarkallhatja a kormányt, hogy kemény szankciókat vezessenek be Szíria ellen.

Mindeközben Szíriában tovább nőtt az erőszak. A kormányerők szerint csütörtökön Aleppóban fegyveres terroristák végeztek ki több mint húsz helyi lakost, a felkelők pedig azt állítják, kormányhoz hű fegyvereseket öltek meg. Az aktivisták szerint ugyanitt a biztonsági erők a pénteki ima után a tüntető tömegbe lőttek.

Kofi Annan szerint eljött az idő, hogy még nagyobb nyomást gyakoroljanak Szíriára. Az ENSZ és az Arab Liga különmegbízottja ennek érdekében még Iránnal is tárgyalna. Teherán bevonását Oroszország javasolta, az Egyesült Államok viszont hevesen ellenzi.

A Guardian szerint Szaúd-Arábia készen áll, hogy fedezze a Szabad Szíriai Hadsereg (FSA) költségeit. Az arab államok már májusban felvetették ezt az ötletet, Szaúd-Arábia azonnal hajlandóságot is mutatott. A hírek szerint ekkor kezdtek nagyobb mennyiségű fegyvert átcsempészni a lázadóknak a török - szír határon. Az ellenállók támogatásából Törökország is kiveszi a részét, nemrég arról döntöttek, hogy felállítanak egy parancsnoki központot Isztambulban, és a Szabad Szíriai Hadsereg vezetőivel konzultálva innen irányítják az utánpótlási útvonalakat.

Joe Lieberman amerikai szenátor libanoni és szaúd-arábiai útján állítólag szintén tárgyalt a szír ellenzék felfegyverzéséről, és azt javasolta, az FSA tagjai kapjanak rendszeres fizetést. Leon Panetta védelmi miniszter szerint azonban arról nincs szó, hogy az USA közvetlenül részt venne az ellenzék felfegyverzésében. A The New York Times nemrég azt közölte, a CIA munkatársai Dél-Törökországban jártak, hogy segítsenek az ellenállók szövetségeseinek kiválasztani, pontosan kik is kapják a fegyvereket.

Török F4-es gépek gyakorlatozás közben - egy ilyen vadászt lőtt ki a szíriai légvédelem
-UNDATED FILE PHOTO- Two Turkish military F4 jets, similar to those pictured in this undated file photo, crashed in southeastern Turkey January 10, 2002, but the pilots escaped uninjured officials said. [Four pilots were rescued safely, a local government official told Reuters. The planes were flying over Malatya for training flight but there was no information on why they went down.]
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.