Vallottak az atomtudósok gyilkosai

Az iráni állami tévé levetítette az iráni atomtudósok állítólagos gyilkosainak vallomásait bemutató Terror Klub című dokumentumfilmet. A gyanúsítottak az adás szerint izraeli ügynökök, akik szabotálni akarták Irán atomprogramját.

Az iráni állami tévé vasárnap vetítette le a Terror Klub című dokumentumfilmet, amelyben az állítólagos ügynökök láthatók. A nyolc férfi és öt nő egy fekete fal előtt ülve vallja be, hogy több hetes kiképzést kaptak Izraelben, majd visszatértek Iránba, hogy megöljék az atomtudósokat. A Human Rights Watch és az Amnesty International már többször is megvádolta Iránt, hogy fizikailag bántalmazza a foglyokat, és így csikar ki belőlük vallomásokat.

Egyikük elmondta, a több mint negyven napig tartó tréningen katonai kiképzést kaptak, megtanították őket motorozni, lőni, mágneses pokolgépeket autóra erősíteni, és önvédelmet is oktattak nekik. A filmben látni azt a Tel Aviv melletti tábort is, ahol állítólag a kiképzés folyt. A gyanúsítottak azt is elmesélték, hogyan hajtották végre a merényleteket. A filmből az nem derült ki, hogy a feltételezett ügynököket bíróság elé állították-e már.

A felvételeken az egyik legismertebb iráni atomfizikus meggyilkolásáért kivégzett Madzsid Dzsamali Fasi vallomása is látható. A férfi ebben beismeri, hogy izraeliek képezték ki. A bíróság információi szerint Fasi 120 ezer dollárt kapott szolgálataiért.

Az iráni titkosszolgálat vezetője, Heydar Moszlehi korábban már elmondta, sikerült lekapcsolniuk két, az országon belül és kívül működő hálózatot, amelyek segítettek a gyilkosok tréningezésében.

2010 óta négy iráni atomtudós lett gyilkosság áldozata, míg Ferejdun Abbasszi Davaninak, az iráni atomprogram vezetőjének sikerült túlélnie egy támadást. Irán szerint a merényletek célja, hogy hátráltassák atomprogramjukat, a Nyugat szerint ugyanis nukleáris fegyvert akarnak előállítani. Teherán azonban azt állítja, békés célra kell nekik az atom, a támadásokat pedig amerikai és az izraeli Moszad ügynökei által elkövetett terrorcselekménynek tartják. Az Egyesült Államok tagadta, hogy bármi köze is lenne a merényletekhez, Izrael viszont nem kommentálta a vádakat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.