Válik a meleg püspök

Elválik férjétől Gene Robinson, az amerikai episzkopális egyház nyugalmazott püspöke, aki az elsők között vállalta homoszexualitását az egyház berkein belül.

„Legalább az nyújt némi vigaszt nekem, a melegházasság és a melegjogok szószólójának, hogy a meleg és leszbikus párok ugyanolyan problémákkal és nehézségekkel kénytelenek szembenézni házasságuk során, mint a heteroszexuális párok" – írta Robinson a The Daily Beast weboldalon, amelynek rendszeres szerzője.

Robinsont 2003-ban választotta meg püspökké egyházmegyéje, majd ezt az országos szervezet is jóvá hagyta. Ekkor támadások kereszttüzébe került, hiszen ekkor a legtöbb keresztény egyházban még bűnnek számított a homoszexualitás. Teljes kerületek szakítottak az egyházzal emiatt. Ám a hetvenmilliós anglikán közösséghez tartozó amerikai episzkopális egyházban azóta egy újabb homoszexuális püspököt is felszenteltek és van jóvá hagyott szertartásuk melegházasságok megáldásához – emléketet a The New York Times.

Robinson az egyház berkein belül már a hetvenes években, felszentelése előtt közölte, hogy a férfiakhoz vonzódik. Ám megnősült és született két lánya. Nyilvánosan 1986-ban vállalta szexuális orientációját, két év múlva pedig – békében – elvált feleségétől.

A nyolcvanas évek végén, egy nyaraláson ismerte meg későbbi férjét, Mark Andrewt. 2008-ban jegyzetették be élettársi kapcsolatukat egy ceremónián New Hampshire-ben. Amikor 2011-ben az állam törvényesítette a melegházasságokat, automatikusan házastársakká váltak.

Mindeközben a most 66 éves, két éve visszavonult Robinson nyilvános harcot folytatott a homoszexuálisok egyenlőségéért. Barack Obama 2009-es elnöki beiktatásakor is mondott egy imát, csakúgy, mint az idei húsvéti fehér házi ünnepségen. A hatalmas figyelem, a támadások (többször halálos fenyegetések) azonban túlzott terhet róttak rá: hat éve bevallotta, hogy alkoholista, és ezért segítségre van szüksége.

Robinson cikkében megjegyezte: továbbra is hisz a házasság intézményében, férjét pedig még mindig szereti. „A szeretet akkor is megmaradhat, ha a házasság már nem" írta.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.