Valentin-napi Gordon
Gordon Brown természetesen nem először tárulkozott ki a nyilvánosság előtt, és a közvélemény sem most hallott először középiskolás korában történt rögbibalesetéről (amelyben egyik szemére elvesztette a látását), vagy a nyolc évvel ezelőtt agyvérzés következtében egyhetes korában elhunyt koraszülött kislánya, Jennifer tragédiájáról.
A brit média mégis már előre felturbózta a várakozást az 59. születésnapját szombaton ünneplő kormányfő kockázatosnak nevezett egyórás emocionális interjúja előtt, mely vasárnap késő este került adásba az ITV kereskedelmi tévécsatornán.
A híresen zárkózott, két kisfiát a kamerák-fényképezőgépek közelébe sem engedő miniszterelnök az arroganciájáról ismert egykori Daily Mirror főszerkesztő, azóta sokat szelídült talkshow házigazda és brit-amerikai tehetségkutató versenyek zsűritagja, Piers Morgan műsorában engedte el magát. A Munkáspárthoz közelálló újságíró személyes barát is, ami megkönnyítette Brown helyzetét.
Az interjú kezdetén Morgan mindazokat a jelzőket beszélgetőpartnere fejéhez vágta, melyekkel általában minősíteni szokták, mint „mogorva", „elnyűtt", „hajlamos ostoba hibák elkövetésére". Ezeket az ostromlott kormányfő igyekezett tréfásan elhárítani, mogorva helyett például „elszántnak és erős akaratúnak" nevezve magát. Az erőltetettnek hangzó ugratások után, - egyetemi sorozatos nőügyei kapcsán Mick Jaggerhez hasonlította és emlékeztetett „szuperokos" hírnevére is - végre komolyra fordult a beszélgetés. Brown részletesen felidézte a drámai eseményeket, amikor ő és a stúdióban a vendégek között helyet foglaló felesége, Sarah rádöbbent, koraszülött kislányuk, Jennifer nem gyarapodik és valami nagyon nincs rendben vele. Elmondta, hogyan halt meg a karjaiban, és próbálják még most is feldolgozni, miért pont velük esett meg a tragédia, melyet nem sokkal később újabb súlyos sorscsapás követett: második kisfiuk, Fraser cisztás fibrózissal született. Mint mindenki más, Brown is azonnal az interneten utánanézett a betegségnek, és megdöbbent a pesszimista előrejelzés olvastán. Az orvostudomány fejlődésével, és gondos kezeléssel a kisfiú kilátásai sokat javultak.
A több milliós nézőközönség a személyes bajokon kívül érdekesnek tarthatta azt a valóban először elhangzó információt, hogy John Smith munkáspárti vezető 1994-es váratlan halála után Brown és a választók számára megnyerőbbnek látszó Tony Blair ténylegesen paktumot kötött egymással. A megállapodásra azonban, mely szerint a mindaddig valószínű utódnak tekintett Brown nem áll Blair útjában, hogy megszerezze a pártvezetői tisztséget, ám Blair egy esetleges második választási győzelem után magától félreáll barátja és szövetségese javára, nem az islingtoni Granita étteremben, hanem már azt megelőzően került sor.
Egyelőre nem világos, hogyan befolyásolta a szavazókat Brown szerencsejátéka. Senki nem kérdőjelezheti meg a kormányfő tartalmi hitelességét, de néhány hónappal a május 6-ra feltételezett parlamenti választások előtt álszentnek, sőt cinikusnak tűnik, hogy hirtelen az érzelmekre, a rokonszenvre próbált hatni. A Labour vezetőt valószínűleg a párt stratégái győzhették meg, hogy nem árthat, ha emberinek, sérülékenynek tűnik, ha kész lazábbnak látszani. Az emberek azonban visszafogottnak ismerték meg Brownt, aki mindeddig megideologizálta, miért nem veti be a családi tematikát, ellentétben Blairrel, sőt a halmozottan hátrányos helyzetű kisfiát nemrégiben elvesztett David Cameronnal, az ellenzék vezérével. Egyetlen személyes hangú, könnyes vallomás elment a televízióban, de egy új, érzelmes Brown bumerángként visszaütő választási fogásnak bizonyulhat.
