Választási pofon Moralesnek

Az államfő feletti győzelemként értékelte a bolíviai ellenzék a vasárnap tartott igazságügyi választásokat, mivel a leadott szavazatok nagy többsége érvénytelen volt.

Az 5,2 millió szavazópolgárt azért szólították urnák elé, hogy megválasszák a négy, országos hatáskörű bíróság, köztük az alkotmánybíróság és a legfelsőbb bíróság, tagjait. Az összesen 28 tisztségért 116 jelölt indult, a jelöltek fele nő, és sokan vannak az indián származásúak is.

Bár a hivatalos eredményeket csak öt nap múlva hozzák nyilvánosságra, a szavazókörökből kilépők megkérdezésével készített felmérések arról tanúskodnak, hogy a voksok 57-60 százaléka érvénytelen - közölte az ATB televízió az Ipsos Apoyo nevű közvélemény-kutató intézet adatait ismertetve.

Eddig a parlament hozta meg ezeket a személyi döntéseket, de Evo Morales kormánya a demokrácia kiszélesítésének jegyében úgy döntött, hogy a legfontosabb bírákat is a lakosság válassza meg. A győzelemhez elegendő az érvényes szavazatok többsége.

A jobboldali és a balközép ellenzék egyaránt arra kérte a választókat, hogy érvénytelen szavazatok leadásával tiltakozzanak és büntessék meg a kormányt. Csalást kiáltva azzal érveltek, hogy a jelöltlistára került személyeket a Morales pártja által uralt parlament hagyta jóvá.

Evo Morales azonban nem ismerte el, hogy vereséget szenvedett volna. A televízióban közvetített rövid üzenetében kiemelte, hogy a tömeges volt a részvétel. Azt ugyanakkor nem említette meg, hogy Bolíviában kötelező részt venni a szavazásokon, így általában mindig magas a részvétel.

A radikális baloldali nézeteket valló Moralesnek, akit 2009 decemberében kényelmes többséggel választottak újjá elnöknek, erősen megcsappant a népszerűsége tavaly két politikai döntés miatt. Először felszámolta a benzin ártámogatását, de visszavonulót kellett fújnia az ügyben a tüntetések miatt. Nagy elégedetlenséget váltott ki azzal is, hogy ragaszkodott egy olyan autópálya megépítéséhez, amely az indiánok földjen keresztül vezet.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.