Valamit lelőttek a törökök

Lelőtt egy pilóta nélküli repülőgépet a szíriai határnál a török légierő. Egyelőre nem tudni, kié volt a megsemmisített drón. Washington Oroszországot gyanítja az eset mögött, Moszkvában viszont állítják: minden Szíriában működő gépük rendben visszatért a bázisára.

Mielőtt tüzet nyitottak volna, háromszor is figyelmeztették a gépet, amely az NTV török tévécsatorna értesülése szerint három kilométer mélyen behatolt a török légtérbe.

Nem ez volt az első eset, amikor a szíriai hadműveletekben részt vevő repülők megsértették a török határt. A múlt héten két orosz vadászgép szállt be egy időre az ország légterébe. Ankara akkor figyelmeztetett, hogy a jövőben nem hagyja válasz nélkül a hasonló incidenseket.

Az Egyesült Államok azt gyanítja, hogy orosz lehetett a légtérsértő drón – jelentette washingtoni hivatalos forrásokra hivatkozva a Reuters, Moszkvában viszont állítják, minden repülőgépük rendben visszatért az állomáshelyére. A BBC emlékeztet arra, hogy a szíriai kormányerők és az USA vezetésével az Iszlám Állam dzsihadista szervezet ellen harcoló koalíció is használ drónokat.
Ankarai kormánykörökben azt közölték, hogy még nem sikerült kideríteni, kié volt a lelőtt repülőgép, amely a török média szerint a közzétett fényképeken inkább nem katonai célú, kisméretű modellnek tűnik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.