Vádemelés Petraeus ellen?

Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) és az igazságügyi minisztérium ügyészei azt javasolják, hogy emeljenek vádat David Petraeus nyugállományú tábornok ellen, aki titkos információkat szolgáltatott ki a szeretőjének, amikor a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója volt - írta pénteken online kiadásában a The New York Times.
A lap szerint Eric Holder igazságügyi miniszteren múlik, hogy vádat emelnek-e, ami viszont Petraeus bebörtönzéséhez vezethet, akit nemzedéke legtehetségesebb katonai vezetőjének tekintettek. A CIA élére történt 2011-es kinevezését megelőzően a volt négycsillagos tábornok Irakban és Afganisztánban is volt az amerikai és a szövetséges erők parancsnoka. A médiában megjelent spekulációk szerint esélye lehetett volna arra is, hogy a későbbiekben valamikor versenybe szálljon a Republikánus Párt hivatalos elnökjelöltségéért.

Az amerikai igazságügyi minisztérium azt követően indított vizsgálatot ellene, hogy kiderült: Petraeus házasságtörő viszonyt folytatott életrajzírójával, a hadsereg tartalékos állományához tartozó Paula Broadwellel. A volt tábornok 2012. november 10-én, a kapcsolat nyilvános lelepleződése - és az elnökválasztás - után azonnal lemondott a CIA éléről.

Petraeus korábban kijelentette, hogy sohasem juttatta tikos információkhoz Broadwellt, és nem bocsátkozott vádalku-tárgyalásokba annak érdekében, hogy elkerülhesse a megalázó bírósági eljárást. Röviddel azután, hogy távozott a CIA éléről, Barack Obama elnök kijelentette: semmi sem bizonyítja, hogy Petraeus titkos anyagokat szivárogtatott volna ki a szeretőjének, a vizsgálat azonban megállapította, hogy a volt tábornok megsértette a titokvédelmi előírásokat. Állításuk szerint alacsonyabb rangú személyeket sokkal kisebb kihágásokért is felelősségre szoktak vonni.

Holdernek, aki korábban példátlan szigorral lépett fel az újságíróknak kényes információkat kiszivárogtató újságírókkal szemben, az ügyben illetékes ügyészek szerint még decemberben meg kellett volna hoznia a döntését a Petraeusszal szembeni vádemelés ügyében.

Petraeus a CIA-igazgatóságról történt lemondása után tanított és üzlettárssá vált a világ egyik legnagyobb magántőke-befektetési cégénél, a Kohlberg Kravis Robertsnél.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.