Vádat emeltek az észak-koreai hajó legénysége ellen

A panamai hatóságok vádat emeltek annak az észak-koreai hajónak a legénysége ellen, amelyet még a múlt héten tartóztattak fel a Panama-csatornánál. Kiderült, a hajó nemcsak cukrot, hanem Kubából származó fegyvereket is szállított.

Havanna tegnap hivatalosan közölte, hogy valóban Kubából származnak az észak-koreai hajón talált fegyverek – egy-egy Volga és Pecsora típusú légvédelmi rakéta, kilenc rakéta szétszerelve, két MiG-21-es repülőgép és az utóbbiakban alkalmazható 15 motor –, de csak javítani küldték őket Észak-Koreába, később visszaszállították volna az eszközöket Kubába.

A 35 fős legénységet a panamai hatóságok azzal vádolják, hogy a háborús eszközök szállításával veszélyeztették a közbiztonságot és az áruszállítást a Panama-csatornán. A bejelentést pár órával azután hozták nyilvánosságra, hogy Észak-Korea felszólította Panamát, késlekedés nélkül engedjék el a legénységet. Panama az ENSZ segítségét is kérte, hogy vizsgálják ki, Kuba megsértette-e az Észak-Korea elleni szankciókat, melyek szerint tilos Phenjannak fegyvereket szállítani.

A hajót állítólag még mindig nem sikerült teljesen átvizsgálni. A biztonsági miniszter szerint napokig eltarthat, míg teljesen ki tudják rakodni a nagy mennyiségű cukrot.

A hajó az orosz Nakhodka kikötőből indult még áprilisban, és júniusban érkezett Kubába. A hajót múlt héten tartóztatták fel, a hatóságok állítólag kábítószer után kutattak. A felfedezést – mely szerint a bejelentett tízezer tonnányi cukron kívül fegyvereket is szállított a hajó – azonban csak kedden hozták nyilvánosságra, írja a BBC.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.