Vádat emeltek Basescu öccse ellen

Befolyással való üzérkedés gyanújával hétfőn a román korrupcióellenes ügyészség (DNA) vádat emelt Mircea Basescu, Traian Basescu államfő testvére ellen.

A román államelnök öccsét június 20-án helyezték előzetes letartóztatásba. A DNA szerint egy hírhedt bűnszövetkezet vezetőjének, Sandu Anghelnek a családjától fogadott el negyedmillió euró kenőpénzt, hogy közbenjárjon a bíróságon az akkor előzetes letartóztatásban lévő Anghel börtönből való szabadon engedéséért, vagy enyhébb börtönbüntetés kieszközléséért.

Anghelt májusban ítélték el gyilkossági kísérletért csaknem kilenc év szabadságvesztésre. A vádhatóság szerint a család tavaly visszakövetelte, és részben visszakapta a csúszópénzt Mircea Basescutól, miután Anghelt első fokon elítélték. Az elnök testvérének kapcsolata az Anghel családdal nem új keletű: 2010-ben Mircea Basescu keresztelte meg Sandu Anghel unokáját. A román lapok tudni vélik, hogy Traian Basescu és felesége is találkozott már az Anghel családdal, amikor 2009-ben részt vettek a costesti roma-fesztiválon.

Utóbb kiderült: Sandu Anghel ellen mintegy száz olyan feljelentést tettek az évek során különböző sértettek, amelyeket - többnyire a feljelentés visszavonása után - vádemelés nélkül zártak le az ügyészek. A román bírák és ügyészek szakmai szervezete most kivizsgálást rendelt el azok ellen az ügyészek ellen, akik az alvilági vezetőként elhíresült Sandu Anghel priuszát évekig tisztán tartották.

A román parlament júniusban lemondásra szólította fel Basescut az államelnöki hivatal tekintélyének helyreállítása érdekében, de Basescu ezt megtagadta, elhatárolódott testvére ügyétől, amelyre elmondása szerint a titkosszolgálatok sem figyelmeztették. Később kifejtette, a legszívesebben valóban lemondott volna, de azért nem tette, mert megítélése szerint akkor semmi esélye nem maradt volna a jobboldalnak, hogy legyőzze Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnököt a novemberi államelnök-választáson, amelyen ő maga már nem indulhat újabb mandátumért.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.