Utazás a halál után

Évekkel azután, hogy öngyilkos lett, egy amerikai srác hamvai bejárják a világot. Anyja a Facebookon keres segítséget, hogy minél több helyre eljuthasson a fia: bárkinek küld belőle, aki megígéri, hogy lefényképezi, amint szétszórja a maradványokat.
C.J. Twomey eljutott a világűrbe és a tengerek mélyére, a Machu Pichura és az indiai teaültetvényekre. Egy év alatt több mint 18 ezren lájkolták az édesanyja által létrehozott Facebook oldalt. A Maine államba való fiatalember húszéves korában, 2010 áprilisában választotta halált, pedig korábban az utazást és a kalandokat kedvelő, életerős srácnak látszott. Anyja, Hallie Twomey egy darabig nézegette a hazavitt urnát, majd gondolt egyet: „Nem láthatott világot, és adni akartam neki valamit, amit életében nem kaphatott meg" – mondta a BBC-nek nyilatkozva. Megbeszélte a férjével, és létrehozta a honlapot, amelyen mindenkinek felajánlotta, hogy szórja szét ott a hamvakat, ahol jónak látja.
C.J. hamvai a magasban...
C.J. hamvai a magasban...
Scattering CJ / Facebook

Eddig több mint kilencezren jelentkeztek, s Hallie-nak most már válogatnia kell az önkéntesek között. Már csak azok kapnak egy kis zacskónyit a hamvakból, akik különleges helyekre utaznak, vagy oda, ahová még nem jutott C. J.-ből. A hamvakat tartalmazó borítékban a fiúról készült fotó és egy levél is van. Az anya arra kéri az idegeneket, éreztessék fiával, hogy szeretik, és hogy ő sajnálja, amiért cserben hagyta. Az ismeretlen segítőktől csak egy fényképet kér, és azt, írják meg, hol szórták szét a hamvakat.

A postával eddig nem volt sok gond – az amerikai szolgálat például minden további nélkül szállít emberi hamvakat, míg brit kollégáik megtagadják az ilyen kívánságokat. Néhány boríték visszajött a hamvakkal – a címzettek meggondolták magukat vagy meghiúsultak utazási terveik.

...és a mélyben
...és a mélyben
Scattering CJ / Facebook

A történet egy váratlan mellékszálaként már többen megírták Hallie Twomey-nek, hogy éppen a C. J. halála után történtek miatt mondtak le öngyilkossági szándékukról. Bár a kis zacskókat már rengeteg helyre elvitték, néhány célpont még mindig hiányzik, például a Rio-i Megváltó Krisztus szobor, a Galapagos-szigetek vagy az egyiptomi piramisok. A hamvak kétharmada már elfogyott, a maradék egy részét az anya megtartja magának, a többit a következő néhány hónapban szándékozik elosztogatni. „Anyaként az volt a legnagyobb félelmem, hogy elfelejtik C. J.-t" – mondta Hallie, akinek ettől már biztosan nem kell tartania.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.