USA: százezer katonának itt a vég

Leon Panetta védelmi miniszter csütörtöki bejelentése szerint Amerikában öt év alatt ennyivel csökken a hadsereg létszáma. A Pentagon közel ötszázmilliárd dollárral kevesebből gazdálkodhat, de kétségei senkinek ne legyenek: háborúban az Egyesült Államok ezután is bárkit le fog győzni.

Százezer katonát leszerelnek, az új, „kisebb és szikárabb” hadseregben a hangsúly a speciális egységek fejlesztésére és a sokoldalú bevethetőségre kerül – így foglalható össze az a bejelentés, amelyet Leon Panetta amerikai védelmi miniszter tett csütörtökön az amerikai haderő korszerűsítéséről. A politikus által vázolt elképzelések szerint öt év alatt a szárazföldi haderő létszáma nyolcvanezer fővel 490 ezerre, a tengerészgyalogosoké pedig húszezerrel 182 ezer katonára csökken majd, a Pentagon pedig tíz éven belül 487 milliárd dolláros megtakarításra kényszerül. Ennek ellenére, ha nem is olyan gyors ütemben, de a hadi költségvetés növekszik, és 2017-ben a védelmi minisztérium már 567 milliárd dollárból gazdálkodhat.

Panetta szerint ugyan a rendelkezésre álló összegekből futni fogja F-35-ös vadászgépek vásárlására, lopakodókat azonban egyelőre nem vesz többet a hadsereg. A légierő visszavonultatja a régi teherszállító repülőgépeket, a haditengerészet pedig a csatacirkálóit selejtezi le. Szó van mobil tengeri bázisok kiépítéséről is, amely a repülőgép-hordozó anyahajókat – és nem mellesleg a szárazföldi támaszpontok egy részét – tenné feleslegessé.

Ami az általános stratégiát illeti, sajtótájékoztatóján Panetta elmondta, hogy a Barack Obama által minap kijelölt nemzeti érdekeknek megfelelően a fókusz az afganisztáni hadszíntérről Ázsiára helyeződik át. Itt „határozottabb” lesz a katonai jelenlét, azokat a speciális egységeket pedig, amelyek eddig Irakban szolgáltak, az egész világon bevethetővé teszik. Ezek a kommandók Oszama bin Laden májusi likvidálása óta az amerikai haderő sikerágazatának számítanak: szerdán jelent meg a hír a világsajtóban, hogy a haditengerészet különleges alakulata egy dán és egy amerikai túszt szabadított ki szomáli kalózok fogságából. A látványosnak ígérkező haderőcsökkentés ellenére Panetta azért persze megjegyezte, hogy az ütőképességgel kapcsolatban kétségei vagy illúziói senkinek ne legyenek: az Egyesült Államok ezután is bárkit legyőz, akivel csak szembekerül egy háborúban.

Megfigyelők szerint egyébként arról van szó, hogy a Pentagon előre menekül: azzal, hogy maga tervezi a leépítéseket, szeretné elkerülni, hogy még 600 milliárddal vágjanak a büdzséjén, ha a kongresszusban az év végéig nem születik megállapodás az adósságplafonról. Obama a közeljövőben áll a kongresszus elé, hogy jóváhagyást kérjen több támaszpont bezáráshoz és felszámolásához, ahol azonban még kellemetlen percekre számíthat, a republikánusok ugyanis nem tetszik túlságosan a haderőcsökkentés. John Cornyn texasi szenátor, a hadi költségvetéssel kapcsolatos meghallgatásokat végző bizottság egyik tagja szerint „visszatérni a 9/11 előtti struktúrákhoz „nagy veszélyeket hordoz magában”, arról pedig, hogy a hadsereg kiemelt kampánytéma lesz az elnökválasztás előtt, Mitt Romney is gondoskodott, amikor egy republikánus aspiránsi vitában kijelentette, „egyszerűen nem csökkenthetjük a védelmi minisztérium költségvetését, ha mi akarunk maradni a remény a Földön”.


Csak egy legény van talpon a vidéken - amerikai katona őrzi bajtársai álmát. Százezerrel kevesebben lesznek
Korengal-völgy, 2009. május 14. Kenneth ALEXANDER amerikai katona őrködik, amíg bajtársai kicsit aludni próbálnak egy 24 órás hadművelet közben, amelyet a tálib lázadók ellen folytatnak az afganisztáni Kunar tartományban húzódó Korengal-völgyben 2009. május 13-án. (MTI/AP/David Guttenfelder)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.