„David Owen, a New York Times publicistája, aki egyebek között ökológiai témákkal foglalkozik, az amerikai városokat tanulmányozva rájött, milyen modell alapján lehetne környezetbarátabbá tenni Amerikát. Legutolsó, szeptember végén megjelent könyvében kifejti, hogy New York példájából egész Amerika sokat tanulhat környezettudatosság tekintetében” – ismerteti a bostoni Christian Science Monitor David Owen A Zöld metropolisz című könyvét.

Az elmúlt évtized során egyre többen ismerik fel a környezettudatos gondolkozás jelentőségét. A globális felmelegedés megfékezéséhez elengedhetetlen lenne az energiafelhasználás csökkentése és az üvegházhatást okozó káros anyagok kibocsátásának mérséklése.

A zöld életformára vágyók általában a vidékre költöznek. Gyakran az állam is zöld- és barnamezős beruházásokkal szeretné elómozdítani a környezetvédelem ügyét: a brit kormány az elkövetkező évtizedben például ökovárosok kialakítását tervezi. A fenntarthatóság nevében építendő városokon belül nem lenne autóforgalom, az áramot és a házak fűtését megújuló energiaforrások biztosítanák, a szemetet pedig újrahasznosítanák.

Pedig egyáltalán nem biztos, hogy a vidéki élet kevésbé környezetkárosító, mint a nagyvárosi – még akkor sem, ha a települést a legmodernebb környezetvédelmi előírásokkal összhangban tervezik meg. A pusztában kialakítandó széndioxidmentes ökovárosokhoz ugyanis közműveket és utakat kell építeni. Egy új ház felépítése során 4,5-ször annyi széndioxid keletkezik, mint egy régi felújításakor. Illúzió, hogy a lakók többsége a kisvárosokban talál majd munkát, ezért minden bizonnyal sokan autóval mennek dolgozni a városba, ami szintén környezetkárosító.

Statisztikák szerint a városlakók sokkal kevésbé szennyezik a környezetet. Owen természetesen elismeri, hogy New York és a többi nagyváros terület tekintetében a leginkább szennyezett környéknek számít. Ha azonban az egy főre jutó környezetszennyezést nézzük, akkor a városi élet jóval zöldebbnek bizonyul a vidékinél. „A New York-iak kevesebbet autóznak, kevésbé szennyezik a levegőt, kevesebbet fogyasztanak és kevesebb a háztartási szemetet állítanak elő, mint a zöldövezetben, az agglomerációban, a kisvárosokban vagy a farmokon élő amerikaiak.”

A vidéki lakások és házak nagyobbak, mint a városiak (a nagyvárosokban a magas ingatlanárak mellett csak kevesen engedhetnek meg maguknak nagy lakást). A városlakók a legalacsonyabb az egy főre jutó gépkocsik száma: hála a jó tömegközlekedésnek – és persze az állandó dugóknak és a mostoha parkolási lehetőségeknek –, a nagyvárosokban nem nagyon érdemes autót tartani. Owen számításai szerint New Yorkban az egy főre jutó benzinfogyasztás az 1920-as évek amerikai átlagának felel meg, és jóval elmarad az Egyesült Államok többi városától. A New York-iak így lényegesen kevesebb széndioxid kibocsátásért felelősek, mint az országos átlag. Az egy főre jutó viszonylag kis környezetkárosítás a nagy népsűrűségnek köszönhető

New York helyzete bizonyos szempontból egyedi: a metropoliszok többségét nem víz veszi körül, így szinte korlátlanul terjeszkedhetnek, ezért nem alakul ki a New York-ihoz hasonló népsűrűség. Az amerikai nyugati pari városok többségére ez jellemző. A New York-iak – ellentétben már városok lakóival – nem nagyon költözhetnek a városhoz közeli agglomerációba, ha elegük van a nyüzsgésből. Pedig néha még az urbánus lelkeknek is szüksége van egy kis nyugalomra és zöldre. A nagyvárosi élet előnyeit ecsetelő Owen sem bírta a New York-i életet, és Connecticutba települt.

Mindenesetre politikusok is kezdik felismerni az urbánus környezet gazdasági és ökológiai jelentőségét. Miközben az amerikai szenátus a széndioxid-kvóta bevezetéséről vitatkozik, a kongresszus felkérte a Nemzeti Tudományos Akadémiát, hogy vizsgálja meg, a lakókörnyezet hogyan befolyásolja a légszennyezésért és a klímaváltozásért felelős közlekedési szokásokat. A felmérés igazolta, hogy a sűrűbben lakott területeken jelentősen – 5-12 százalékkal – kevesebb az egy főre jutó átlagos autóhasználat. Várostervezők és környezetvédők arra hívják fel a figyelmet, hogy az urbanizáció felgyorsításával és sűrűbb településszerkezet kialakításával 2030-ra akár 8 százalékkal is csökkenthető lenne az Egyesült Államok széndioxid-kibocsátása..

Sőt, már a fejlődő világban is egyre többen számolnak az urbanizáció környezetvédelmi vonatkozásaival. Stewart Brand ismert biológus és környezetvédő kampányt indított a harmadik világ metropoliszainak külvárosaiban kialakult nyomornegyedek megmentése érdekében. Brand szerint a lepusztult, infrastruktúra nélküli bodegavárosokat nem felszámolni, hanem fejleszteni kell a nyomor megszüntetése érdekében. A jeles környezetvédő arra is felhívta a figyelmet, hogy nem csak gazdasági, de ökológiai szempontból is ez lenne kívánatos: a városszéli szegények életvitele ugyanis jóval kevésbé környezetszennyező, mint a hagyományos földművelő életforma.

Nyomornegyed Szomáliában