Uniós támadás: a médiatörvénnyel méltatlanná válunk az elnöki posztra

Szórványos tiltakozások után először támadja rendkívül élesen az egyik uniós tagállam kormánya a magyar médiatörvényt. A kicsi, de "tűzhöz közeli" Luxemburg külügyminisztere már diktatúrát vizionál.

A magyar médiatörvény egyértelműen megsérti az uniós szerződések szellemét és szavait - jelentette ki Luxemburg külügyminisztere. Jean Asselborn szerint ha az Orbán-kormány ragaszkodik a terveihez, akkor felvetődik a kérdés, „méltó" lesz-e Magyarország, hogy január 1-től átvegye az unió soros elnöki tisztjét - idézi a diplomatát a Reuters.

A külügyminiszter a törvény hatályba lépésének azonnali megszakítását követelte. „A jogszabály közvetlen veszélyt jelent a demokráciára, hiszen itt a véleményformálást állami kontroll alá helyezik" - mondta a baloldali Asselborn. Rosszabb szerinte egy demokráciában nem is történhet. Lukasenkóról gondoltuk idáig, hogy Európa egyetlen diktátora, ha viszont ez a törvény életbe lép, ezt már nem mondhatjuk el - mondta Asselborn.

Korábban az Európai Parlament szociáldemokrata frakciójának német vezetője is jelezte: Magyarországon tartjuk a szemünket, és nem engedünk a sajtószabadság európai normáiból. "Komoly problémákkal néz szembe Budapest", ha a követelményeknek nem felel meg - mondta Marton Schulz a Frankfurter Rundschaunak.

Alexander Alvaro, a Németországban kormányon lévő liberális párt EP-képviselője szerint Orbánéknak fel kell tenniük maguknak a kérdést, egyáltalán támogatják-e az Európai Uniónak nevezett projektet, képesek-e értékeit magukévá tenni és következő héten a soros elnöki tisztséget átvenni. Alvaro szerint a magyar kormány érvelésével szemben a médiatörvény megsérti az alapjogokat felsoroló EU-chartáját.

Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter (jobbra) Trinidad Jimenez spanyol és Laurent Wauquiez francia minisztertársával Brüsszelben
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.