Uniós petíció a magyar áfacsalások miatt

A magyar áfacsalási ügyek miatt beadvánnyal fordul az Európai Parlament (EP) petíciós bizottságához Vágó Gábor volt LMP-s képviselő, valamint az adóhivatal két egykori alkalmazottja, Horváth András és Vancsura István.
Az aláírók hétfőn Jávor Benedekkel, a Párbeszéd Magyarországért EP-képviselőjével együtt mutatták be a kezdeményezést, amelytől azt várják, hogy az Európai Parlament is felfigyel az egész uniós gazdaságot mérgező hasonló csalássorozatokra, közölte Vágó Gábor, Horváth András és Jávor Benedek, a PM EP-képviselője hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.

Jávor Benedek szerint Magyarországon a költségvetés körülbelül évi ezermilliárd forinttól esik el az áfacsalások miatt, európai szinten pedig évente kétszázmilliárd euró elvesztése sújtja a kormányokat. Az EU bevételei a tagállamok áfabevételeihez kötöttek, így az elmaradó áfamennyiség közvetlenül érinti az unió költségvetését - fejtette ki, hozzátéve: a magyar áfacsalási ügy nem pusztán tagállami probléma, abban közvetlenül érintett az EU.

Az ellenzéki politikus szerint a petíció megfelelő eszköz arra, hogy az európai intézményrendszert mozgásba hozzák, amelyik így megteheti a szükséges lépéseket.

Vágó Gábor elmondta: petíciójukban leírják, hogyan zajlott le Magyarországon a több mint másfél éve kirobbant áfacsalási botrány. Szeretnék elérni, hogy az EP állítson fel egy olyan bizottságot, amelyik európai szinten is ki tudja vizsgálni az áfacsalások rendszerét, az Európai Bizottságtól pedig kérik, hogy kezdeményezzen konkrét vizsgálatot a magyarországi áfacsalásokkal kapcsolatban - ismertette.

Hozzáfűzte: kérelmezik, hogy az Európai Parlament tegyen lépéseket egy európai ügyészség felállításának érdekében, ugyanis azt látják, hogy a magyar ügyészség "nem lép". Azt is kérik, hogy az Európai Parlament ösztönözze az aktívabb együttműködést a tagállamok hatóságai között és dolgozzon ki egy koherens és átfogó korrupcióellenes stratégiát.

Petíciójukkal azt is megpróbálják elérni, hogy az EP vizsgálja át a bejelentők védelmének rendszerét, mert Magyarországon azt tapasztalják, hogy a hatóságok nem a korrupciót, hanem annak bejelentőit vizsgálják - közölte Vágó Gábor.

Horváth András arról beszélt, hogy 15 hónapja állt a nyilvánosság elé azokkal az állításaival, amelyek szerint az adóhivatal "asszisztál" a csalásokhoz, de azóta semmiféle kormányzati vizsgálatot nem folytattak az ügyben.

Az esemény végén Vágó Gábor, Horváth András és Vancsura István kamerák előtt írták alá a petíciót, amelyet még hétfőn elküldenek az EP-nek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.