Ultimátumot adott a koránégető lelkész

Két órát kapott a New Yorkba tervezett iszlám központ vezetője arra, hogy megválaszolja: továbbra is a Ground Zero közelében akarja-e felépíttetni az objektumot. Terry Jones az állítólagos helyszínváltozás miatt mondott le arról, hogy a 2001. szeptember 11. szombati évfordulóján tűzre vesse a muzulmánok szent könyvének példányait.

Az ultimátumot az a Terry Jones tiszteletes intézte hozzá a floridai Glainesville-ből, aki korábban azzal fenyegetőzött, hogy nyilvános koránégetést rendez szeptember 11. évfordulóján.

Feisal Abdul Rauf imám azonban írásos kommünikében közölte: nem szerepel az azonnali tervei között, hogy találkozzon a floridai tiszteletessel. Kész vagyok fontolóra venni, hogy találkozzak bárkivel, aki komoly elkötelezettje a békének - szögezte le a közlemény. A közösségi központtal kapcsolatos terveink nem változtak - áll az imám üzenetében. Jones arról nem beszélt, mi történik, ha Rauf nem válaszol az ultimátumra, vagy nem hajlandó a találkozóra, de egyik lelkésztársa K. A. Paul újra leszögezte, nem égetik el a Korán 200 példányát az előre megadott időpontban, 2010. szeptember 11-én helyi idő szerint 18 órakor.

A két tiszteletes megadott két telefonszámot, amelyen az imámnak a felszólításuk értelmében magyar idő szerint 21 óra 20 percig kellett volna felhívnia őket.

Obama csitítaná Amerikát

Egy nemzet vagyunk és elnökként mindent megteszek annak érdekében, hogy ellenségeink ne fordíthassanak bennünket szembe egymással - igyekezett nyugtatni a kedélyeket a 2001. szeptember 11-én végrehajtott terrortámadások évfordulója előtt a Fehér Házban tartott sajtótájékoztatóján az amerikai elnök.

Obama szeptember 11. közeledő kilencedik évfordulójával, s az Egyesült Államokban erősödő iszlámellenességgel kapcsolatban nyilatkozott így. „Mint olyan személy, aki munkája során keresztény hitére támaszkodik, megértem azokat a szenvedélyeket, amelyeket a vallásos hit támaszt, de ugyanakkor tiszteletben tartom mások hitét - mondta az elnök. „Úgy gondolom, rendkívül fontos, hogy az amerikaiak túlnyomó többsége kitartson amellett, ami a legjobb bennünk - a toleranciába vetett hit mellett és annak világos tudata mellett, hogy kik az ellenségeink.”

Az elnök hangsúlyozta, hogy Amerika ellensége nem az iszlám, hanem azok az al-Kaidához hasonló szervezetek, amelyek eltorzítják muszlim hitet a terror megindokolásának érdekében. Rámutatott, hogy az ellenség legtöbb áldozata muszlim vallású volt. Az amerikai muzulmánokkal kapcsolatban elmondta: nem tesz különbséget „mi" és „ők" között. Csak mi vagyunk - jelentette ki.

Obama szerint az al-Kaida vezetőinel , Oszama bin Laden és Ajman az-Zavahri kézre kerítése továbbra rendkívül fontos nemzetbiztonsági feladat, amelyen a legjobb elmék és a legjobb különleges alakulatok dolgoznak éjjel-nappal. Eredményként említette, hogy a terrorszervezet irányítói ma már csak a legmélyebb illegalitásban képesek megmaradni. A floridai Terry Jones lelkész koránégetési fenyegetőzésével kapcsolatban Barack Obama leszögezte: A gondolat, hogy elégessük valaki más vallásának szent szövegeit, ellentétben áll azzal, amit ez az ország képvisel. Ez ellentétben áll azzal (az eszmével), amelyre ezt az országot, ezt a nemzetet alapították. És tudják, azt remélem, hogy ez a személy imádkozik majd és lemond erről.

Obama megismételte, hogy a hasonló megnyilvánulások károsak, mert veszélybe sodorják a külföldön állomásozó amerikai katonákat és eszközül szolgálnak az al-Kaidának a tagtoborzáshoz. A New Yorkban tervezett iszlám közösségi központról szólva rámutatott, hogy az Egyesült Államok mindenki számára egyenlő vallásszabadságot biztosít, így ha egy helyen templom, zsinagóga, vagy hindu szentély épülhet, akkor ott ugyanúgy felépíthető egy mecset is.

Még forrong a muzulmán világ

Az amerikai elnök nyugtató szavaira szükség is van, hiába lépett vissza ugyanis Terry Jones amerikai lelkész a koránégetés tervétől, pénteken a muzulmán vezetők továbbra is felháborodásuknak adtak hangot világszerte. (Idén éppen szeptember 11-én ér véget a muzulmán böjti hónap, a ramadán.)

Indonézia elnöke, aki a világ legnépesebb muzulmán államát vezeti, a ramadán végét ünneplő televízióadásban azt mondta, a Korán elégetése veszélyezteti a világbékét és a nemzetközi biztonságot, és hatással lehet a régiók közti harmóniára is." Az afgán államfő, Hamid Karzai szintén neheztelését fejezte ki: "Noha hallottuk, hogy a lelkész végül elállt a tervétől, azt üzenjük neki, még gondolnia sem szabadott volna arra, hogy elégesse a Koránt." Ali Szisztani ajatollah, az iraki síiták vezetője még csütörtökön, mielőtt Jones visszalépett volna, a koránégetés "rettenetes következményeire" hívta fel a figyelmet, és felszólította az Egyesült Államokat, hogy lépjen közbe. (Szisztani felhívását pénteken hozták nyilvánosságra.)

A palesztin radikális iszlám szervezet, a Hamász vezetője pedig futóbolondnak nevezte a tiszteletest, és azt üzente neki, hogy a Korán a muzulmánok alkotmánya, és legalább 40 ezer hívő tudja kívülről. A szintén muzulmán Malajzia miniszterelnöke kijelentette, hogy ha Terry Jones mégis végrehajtaná tervét, az " világszerte felszítaná a muzulmánok érzéseit, és nagyon-nagyon súlyos következményekkel járna."

Ahogy az iszlám államok vezetői, az utca embere sem bocsátott meg az amerikai lelkésznek. Pakisztánban és Afganisztánban továbbra is százak tüntettek Jones terve ellen, az afganisztáni Faizábádban pedig egy tiltakozás során több ember és rendőr is könnyebb sérülést szerzett.

2010. szeptember 1-én készült fotó a kilenc évvel ezelőtti terrortámadásban megsemmisült Világkereskedelmi Központ ikertornyainak helyszínéről
New York, 2010. szeptember 10. A 2010. szeptember 1-én készült fotó a kilenc évvel ezelõtti terrortámadásban megsemmisült Világkereskedelmi Központ ikertornyainak helyszínét, a Ground Zero-t mutatja New Yorkban. (MTI/AP/Mark Lennihan)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.