Ukrán nacionalisták megsemmisítéssel fenyegetik a Jobbikot

Erőszak alkalmazásával történő megsemmisítéssel fenyegeti a kelet-ukrajnai harcokban részt vevő Karpatszka Szics (KSZ) nevű kárpátaljai nacionalista fegyveres szervezet a szerinte ellenséges magyar szervezetek és pártok Ukrajna területén működő aktivistáit, akik tevékenységükkel aláássák az ukrán állam tekintélyét. A nyilatkozat név szerint a Jobbikot és a Hatvannégy Vármegye (HVIM) mozgalmat említi.

Az irreguláris alakulat közösségi oldalain csütörtök este közzétett és kárpátaljai hírportálok által átvett nyilatkozat szerint az utóbbi időben Kárpátalja területén több, a térség destabilizálására, mégpedig az ukrán lakosság és a magyar közösség közötti összetűzés kirobbantására irányuló provokáció történt, ami a konfliktusnak Ukrajna nyugati területeire való kiterjedésével fenyeget.

"Provokátorok festékkel fújták le egyes kárpátaljai magyar falvak helységnévtábláinak magyar feliratait. Ez nyilvánvaló provokáció Oroszország részéről, amely régóta készül arra, hogy lesújtson államunk hátországára, a mi Kárpátaljánkra" – olvasható a közleményben, amely szerint az ellenség által a térségben régen elkezdett információs háború most kezd lassan cselekvésbe átfordulni.

"Közöljük, hogy a KSZ különleges rendeltetésű alakulat harcosai továbbra is figyelemmel kísérik a (kárpátaljai) helyzet alakulását, és reagálni fognak a megyében bekövetkező fejleményekre; az ukrán nép és államiság számára fenyegetést hordozó ukránellenes tevékenység folytatásának vagy eszmék terjesztésének feltárása esetén pedig kénytelenek lesznek erőszakhoz folyamodni az ellenséges magyar szervezetek és pártok (Jobbik és HVIM) Ukrajna területén működő, tevékenységükkel az ukrán állam tekintélyét aláásó aktivistáinak likvidálását és őrizetbe vételét illetően" – áll a "Becsületünk a hűség" jelmondatot sajátjának valló szervezet nyilatkozatában.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.