Ukrajnának egyre kevésbé érdeke tárgyalni

Szerdán az ukrán fegyveres erők ellenőrzésük alá vonták a Donyeck közelében lévő Ilovajszk városát - közölte szerdán a Nemzeti Gárda (NG)  sajtószolgálata. Míg kedden tűzharc alakult ki Donyeckben. A szeparatisták kezén lévő ukrán város központjában a kormányerők offenzívába kezdtek. A helyiek menekülnek.
A NG közleménye szerint ugyanakkor még nem hagyta el az összes szeparatista a várost. Azok, akik a településen maradtak, ellentámadásokat indítanak. A város elfoglalása óta három ellentámadást vertek vissza a kormányerők.

A Donyeck megyei kormányzóság adatai szerint az elmúlt 24 órában 34 civil vesztette életét és 29 sebesült meg a harcok következtében. A Nemzetvédelmi és Biztonsági Tanács szóvivője pedig közölte, hogy egy nap alatt kilenc katona esett el és 22 sebesült meg a "terrorellenes hadművelet" övezetében.

Kedd délután Donyeck központja változott harctérré. A Reuters riportere szerint intenzív tűzpárbaj tört ki, öt vagy hat lázadó fegyveres futott át egy bevásárlóközpont parkolóján, és autók mögé bújva lövöldözni kezdtek. Azt, hogy kire lőttek, nem lehetett megállapítani, ukrán katonáknak nem volt jele a környéken. A várost továbbra is a szeparatisták felügyelik.

A helyiek a szeparatisták főhadiszállása melletti parkba menekültek, amikor hallották a közeli ágyúzást. A boltok korán bezártak, a fegyveresek autókkal száguldoztak az utcákon, figyelmen kívül hagyva a piros lámpákat.

Néhány órával később harcok törtek ki Makijivkában, Donyecktől keletre lévő szomszéd városban is, ahol keddig egyáltalán nem voltak harcok. Egy városlakó elmondása szerint szeparatisták egy mentőautót fordítottak vissza a harcok helyszínéről, mondván, senki nem maradt életben, akit kezelhetnének.

Donyeck hónapok óta a szeparatisták főhadiszállása, amit a kormányhivatalokra kitűzött zászlóik is jelzik. 

Vlagyimir Putyin orosz elnök és az ukrán kollégája, Petro Porosenko a jövő héten találkozik majd hónapok óta először, hogy az ukrán válság megoldásáról tárgyaljanak. Közvetítésre Angela Merkel vállalkozott. A német kancellár szombaton Kijevbe utazik, tárgyalni Porosenkóval és Arszenij Jacenyuk miniszterelnökkel is.

A Reuters egyébként felhívja a figyelmet egy ellentmondásra, vagyis hogy Porosenkónak most, a karnyújtásnyira lévő győzelem lehetősége miatt egyre kevésbé van mit ajánlania Putyin számára, akinek azonban a diplomáciai megoldás már a presztízsét mentené meg ügyben.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.