Ukrajna húszmilliárdért aláírná a társulási szerződést

A pénzt Mikola Azarov miniszterelnök szerint a gazdasági veszteségek minimalizására fordítanák. Kijev csak a felelősséget akarja elhárítani magáról a kialakult helyzetért – mondják a németek.

A német kormány elutasítja az ukrán vezetés felvetését, miszerint egy 20 milliárd eurós uniós hiteléért cserébe Kijev aláírná az EU-val tervezett társulási és szabadkereskedelmi szerződést. Georg Streiter helyettes kormányszóvivő szerdai berlini tájékoztatóján azt mondta, úgy tűnik, a kijevi vezetés a javaslattal el akarja terelni a figyelmet arról, hogy kizárólag az ukrán kormány a felelős a jelenlegi politikai helyzet kialakulásáért.

Az Európai Unió ajánlata a szerződés megkötésére továbbra is érvényes. A megállapodás után elkezdődhetnek a reformok és élénkülne az EU és Ukrajna közötti kereskedelem, ami tartós segítséget jelentene nehéz gazdasági helyzetben lévő országnak - fejtette ki. Megjegyezte: Ukrajna évek óta kapcsolatban áll a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), és ha végre teljesítené a feltételeket, akkor hozzáférhetne az IMF forrásaihoz, az EU-tól pedig további 620 millió eurós „makroszintű pénzügyi támogatáshoz" jutna.

A külügyminisztérium helyettes szóvivője, Martin Schäfer hozzátette: Lengyelország példája megmutatja, hogy a reformok európai útja a fejlődés pályája, hiszen a két szomszéd országban alig húsz éve még ugyanolyan volt az életszínvonal, most már viszont az uniós tag Lengyelországban az egy főre jutó jövedelem nagyságrendekkel meghaladja az ukrán szintet.

Mikola Azarov ukrán kormányfő szerdán pendítette meg, hogy Ukrajna szeretne megállapodni az EU-val egy 20 milliárd eurós segélyhitelről, mielőtt aláírná a társulási és szabadkereskedelmi. Erre az összegre ahhoz lenne szükség, hogy Ukrajna minimalizálja gazdaságának a megállapodásból eredő veszteségeit – mondta a politikus. Ezek a veszteségek amiatt az Oroszország miatt érnék Ukrajnát, amely nyilvánvalóan szigorítana a kétoldalú kereskedelmi egyezményeken, elkerülendő, hogy az EU-ból származó áruk mindenféle vámkötelezettség nélkül jussanak be az orosz piacra. Viktor Janukovics ukrán elnök elmondása szerint a parlament novemberben orosz nyomásra nem fogadta el a bebörtönzött exkormányfő, Julija Timosenko külföldi gyógykezelését lehetővé tevő törvénycsomagot, amelyet az EU a társulási szerződés és a szabadkereskedelmi egyezmény aláírásának a feltételéül szabott.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.