Ukrajna: győzött az elnök pártja

Második a hét évre ítélt exkormányfő, Julija Timosenko mögé tömörülő ellenzék, harmadik Vitalij Klicsko pártja lett – derül ki az exit poll adatokból. Gajdos István szerint száz százalék, hogy a Viktor Janukovics államfő fémjelezte Régiók Pártja listáján bekerült a 450 fős törvényhozásba.

Az urnazárás után vasárnap este közzétett exit poll eredmények alapján a Viktor Janukovics elnök mögött álló Régiók Pártja (PR) lett az első az aznapi ukrajnai parlamenti választásokon, a második a bebörtönzött exkormányfő, Julija Timosenko mögött egyesült ellenzék. A felmérések szerint öt párt jut be a parlamentbe.

A Research and Branding csoport felmérésében első helyen a Régiók pártja áll 31,6 százalékkal, a második helyen az Egyesült Ellenzék-Batykivscsina 23,7 százalékkal. Harmadik lett a Vitalij Klicsko profi ökölvívó vezette UDAR (Ütés) 13,2 százalékkal, negyedik a Kommunista Párt 13 százalékkal, és a szélsőséges nacionalista Szvoboda (Szabadság) párt 11 százalékkal ötödikként kerülhet be a parlamentbe. A TNS és a SOCIS nevű kutatóintézetek által végzett felmérések ugyanezt a sorrendet hozták ki, minimális százalékbeli eltérésekkel. A Rejting neves kutatóintézet exit pollja szerint a Régiók Pártja 27,6 százalékot, az Egyesült Ellenzék 23,4 százalékot, az UDAR 14,3 százalékot, a Kommunista Párt és a Szvoboda pedig egyformán 12,5 százalékot kapott. Az 1+1 ukrán televíziós csatorna által rendelt felmérés szerint a Szvoboda került a negyedik helyre, egy százalékkal megelőzve a Kommunista Pártot.

Az exit poll a pártlistákra leadott szavazatokról szól; pártlistákról 225 képviselő juthat be a 450 tagú kijevi parlamentbe, amelynek másik fele az egyéni választókörzetek győzteseiből kerül ki. Borisz Kolesznyikov miniszterelnök-helyettes ezzel kapcsolatban azt nyilatkozta, hogy a PR az egyéni listás helyek kétharmadát fogja megszerezni.

A választásokat háromezer nemzetközi megfigyelő követte a helyszínen. Az EBESZ holnap teszi közzé a jelentését, az ellenzék azonban már vasárnap visszaélésekkel vádolta meg a hatóságokat. Állítólag megtörtént, hogy valaki csak eltűnő tintás tollal tölthette ki a szavazólapot, és több száz olyan helyre vittek ki mozgó urnát, ahová nem kellett volna.

A papírforma egyébként csak az ellenzék háziversenyében borult: az előzetes felmérések alapján úgy tűnt, a Klicsko-féle UDAR válhat az ellenzék vezető erejévé. Hogy az elnöki ambícióit sem tagadó 42 éves sportoló jobb eredményt várt, azt jelezte az is, hogy az UDAR távol maradt az ellenzéki pártok előzetes koalíciós szándéknyilatkozatától. A nagy nyertes a Szvoboda, a szélsőséges nacionalisták először érték el a bejutáshoz szükséges ötszázalékos küszöböt, sőt, kisebb meglepetésre több mint 11 százalékig jutottak.

A 48 milliós ország parlamentjébe ötödikként bejutó kommunisták a PR szövetségesei voltak volt az előző ciklusban is. A 450 fős rada felét azonban az egyfordulós küzdelemben megválasztott egyéni jelöltek adják, de úgy tűnik, a PR itt is elég szavazatot szerez, hogy a KPU-val együtt biztosítsa a többséget. Szinte biztos, hogy a párt színeiben lesz magyar képviselő a radában, miután Gajdos István befutó helyre került. Az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) elnöke lapunknak elmondta: a listás 74. helye ugyan határérték, de mivel az előtte állók közül többen kormányzati pozíciót kapnak – ami kizárja a képviselői státuszt – a sorban előrébb lépve „százszázalékos” a helye. – Hat éve nem volt a magyarságnak képviselete a parlamentben, ezt meg is éreztük – mondta Gajdos, aki szerint a kisebbség érdekérvényesítési képessége most erősebb lehet, köszönhetően a PR és az UMDSZ között 2009-ben aláírt együttműködési megállapodásnak. A politikus a legnagyobb csalódásnak a Szvoboda erős szereplését nevezte: Kárpátalján is tíz százalékot szerzett a nacionalista párt. Az UMDSZ vezetője a magyar kormányhoz fűződő viszonyáról elmondta: semmilyen kapcsolata nincs a Fidesszel. – Ha idejönnek, levegőnek néznek minket, szelektív nemzetegyesítéssel és klientúraépítéssel foglalkoznak nálunk – mondta, utalva arra, hogy a Fidesz inkább a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetséget (KMKSZ) részesíti előnyben. – Bízunk abban, hogy ez a fajta diszkrimináció megszűnik, de nincsenek illúzióink – jelentette ki Gajdos.

A member of a local election commission passes by geese as he carries a ballot box to voters during the parliamentary elections in the village of Poliany, some 35 km (22 miles) north of Lviv October 28, 2012. Ukrainians voted on Sunday in an election
A member of a local election commission passes by geese as he carries a ballot box to voters during the parliamentary elections in the village of Poliany, some 35 km (22 miles) north of Lviv October 28, 2012. Ukrainians voted on Sunday in an election that President Viktor Yanukovich's pro-business ruling party seemed likely to win, but it may now face a re-energized opposition which has promised to fight growing authoritarianism and corruption. REUTERS/Marian Striltsiv (UKRAINE - Tags: POLITICS ELECTIONS)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.