Krími tatárok egy bahcsiszeráji mecsetben. Ők Ukrajnában maradnának

Valki felidézte, hogy az 1970-es évekig, a gyarmati rendszer felbomlásáig azt tartották: a gyarmati sorban élő népek önrendelkezési joga teljes, akár fegyverrel is kivívhatják a függetlenségüket. Majd az a felfogás vált uralkodóvá, hogy minden lehetséges módon meg kell őrizni a nemzetközi status quót, azaz a fennálló határokat. 1970-ben az ENSZ közgyűlése elfogadott egy nyilatkozatot, amely lényegében kimondta: önrendelkezési joggal csak a gyarmati vagy más idegen uralom alatt élő népek élhetnek. Más népek csak akkor gyakorolhatják önrendelkezési jogukat, ha saját kormányuk nem képviseli az „egész népet”, mert annak egy részével szemben faji, vallási vagy a bőr színén alapuló megkülönböztetést alkalmaz. A nyilatkozat tartalma nemsokára az általános nemzetközi szokásjog részévé vált.

A Krím-félsziget kiválása különösen sértené a nemzetközi jogi normákat, ha az idegen, orosz fegyveres erő jelenlétében történne. A nemzetközi közösség semmiképpen sem ismerhet el erőszak hatására létrejött területi változásokat, mondta.

A másik általános nemzetközi jogi felfogás értelmében azok a népek, amelyek egyszer már éltek önrendelkezési jogukkal – mint például Ukrajna népei 1991-ben, amikor kiváltak a felbomló Szovjetunióból – tovább nem „osztódhatnak”. Akkor sem, ha területük egyes részein más etnikumú lakosság van többségben, feltéve, ha az utóbbival szemben a központi kormányzat nem folytat súlyosan diszkriminatív politikát.

Jogosan merül fel, hogy a krímiek hivatkozhatnak-e a koszovói példára. A hágai Nemzetközi Bíróság 2011-ben egy úgynevezett tanácsadó véleményben kétségtelenül leszögezte, hogy a koszovói parlament 2008-ban jogszerűen tett függetlenségi nyilatkozatot. A bíróság azonban nem nyilvánított véleményt abban a kérdésben, hogy az ország amúgy jogszerűen vált-e ki Szerbiából.

Az államok véleménye is erősen megoszlott ebben a tekintetben. Oroszország például a kezdetektől ellenezte Koszovó függetlenségét. Moszkva a mai napig nem ismerte el Pristinát. Hasonlóképpen tett egyébként öt EU-tagállam, köztük Szlovákia és Románia is. Ezeknek az országoknak a magatartását elsősorban az indokolta, hogy Koszovó ne lehessen ürügy vagy hivatkozási alap semmilyen szeparatista törekvésre. A NATO keleti bővítése kapcsán a ’90-es években a feltételek között szerepelt az is: az észak-atlanti szövetségbe nem kerülhet be egy olyan állam sem, amely revizionista politikát folytat, s etnikai alapon magához szeretne csatolni szomszédos területeket.