Ukrajna felbontja katonai együttműködési egyezményét az oroszokkal

Kijev felbontja 1993. május 26-a óta érvényben lévő katonai-műszaki együttműködését Oroszországgal - jelentette be Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnök Kijevben, a kormány szerdai ülésén.

A kormányfő szavai szerint Oroszország veszélyezteti Ukrajna biztonságát és területi egységét, ezért a kormány felbontja az együttműködésről szóló egyezményt.

Az ukrán biztonsági szolgálat (SZBU) tavaly novemberben közölte, hogy már egyetlen olyan ukrán vállalat sem működik együtt az orosz féllel, amely katonai, védelmi eszközöket, illetve kettős felhasználású termékeket állít elő.

Ukrán szakértők állítják, hogy Ukrajna nem veszít semmit az Oroszországgal való katonai-műszaki együttműködés leállításával, mert az ország keleti felében dúló harcok miatt növekedett a belső szükséglet, és képes termékeinek új piacokat találni.

Oroszország tavaly márciusban katonai segédlettel törvénytelenül elcsatolta a Krím félszigetet Ukrajnától. Ezt követően néhány héten belül szakadár megmozdulások kezdődtek - Kijev és a Nyugat szerint Oroszország támogatásával és finanszírozásával - Ukrajna keleti részén, Donyeck és Luhanszk megyékben. A harcok a minszki tűzszüneti megállapodás ellenére azóta is tartanak Kelet-Ukrajnában. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.