Újratárgyalják a Politkovszkaja-gyilkosságot

Az Anna Politkovszkaja újságíró elleni gyilkosság ügyében az orosz legfelső bíróság csütörtökön megsemmisítette a vádlottakat felmentő első fokú ítéletet, és új tárgyalást rendelt el, eleget téve ezzel az ügyészség fellebbezésének.

A három gyanúsítottal szembeni felmentő döntést esküdtszék hozta február 20-án, egyhangú határozattal, s azzal indokolta, hogy  a vádlottak bűnössége nem nyert kellő bizonyítást.

Az ügyvédek akkor rámutattak, hogy a tárgyalás során nem  történtek formai hibák, és kérték az ügyészséget a fellebbezés  mellőzésére, de az ügyészség éppen formai hibákra hivatkozva fellebbezett.

A Novaja Gazeta című ellenzéki lap szerkesztőségében úgy látják,  hogy a felmentetteknek közük volt a gyilkossághoz, s a felmentő  döntést nem ártatlanságuk indokolta, hanem az, hogy a nyomozókat nem  hagyták dolgozni.

Anna Politkovszkaját, aki főleg a csecsenföldi eseményekről és jogsértésekről szóló írásaival keltett feltűnést, 2006. október 7-én lőtték le lakóháza előtt. A gyilkos lövést leadó  személy nem szerepelt a per vádlottjai között, nemzetközi körözéssel keresik, s nem nevezték meg a perben a bérgyilkosság felbujtóját sem.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.