Újraindítják az első reaktorokat Japánban

A japán kormányzat tart a nyári energiahiánytól, így megpróbálnak egyre több települést meggyőzni, hagyják újra üzembe állítani a reaktorokat. Az Ohi erőmű esetében ez sikerült, a helyi hatóságok beleegyeztek az újraindításba.

A helyi döntéshozók megegyeztek, hogy mindenképpen szükségük van atomenergiára, így újraindítják a Kansai Electric Power által üzemeltetett Ohi erőmű két reaktorát, amely a tesztek szerint teljesen biztonságos. Kinya Shintani, a városi gyűlés elnöke elmondta, a régió gazdaságát nagymértékben befolyásolná az esetleges áramkimaradás. – Megértettük, hogy szükség van a nukleáris energiára, figyelembe vettük a lakosok véleményét, a gazdaságra gyakorolt hatást, és úgy döntöttünk, beleegyezünk az újraindításba.

A központi kormányzat tart attól, hogy nyáron nagy lesz az energiahiány, így folyamatosan próbálta meggyőzni a helyi hatóságokat, hogy egyezzenek bele a reaktorok újraindításába. A kormánynak arra is van terve, ha mégsem sikerül időben üzembe helyezni a reaktorokat: az egyik, hogy kötelezően csökkentik az energiafelhasználást Kansai régióban, a másik, hogy „gördülő” áramszüneteket vezetnek be. Az előbbi megoldást Japán néhány régiójában már alkalmazták tavaly a fukusimai katasztrófa után. Egy hét múlva derül ki, hogy melyik megoldás mellett döntenek.

Ugyan a központi kormányzatnak nem kötelező elnyernie a helyiek támogatását, de nem valószínű, hogy a helyi hatóságok beleegyezése nélkül indítanák újra a reaktorokat. Az azonban már nem biztos, hogy a hatóságok figyelembe veszik majd a környező prefektúrák lakosainak véleményét, akik esetleg kevésbé szeretnék, hogy atomerőmű legyen a közelükben. Az egyik újság közvélemény-kutatása szerint a japán lakosság eléggé megosztott az ügyben, 45 százalékuk támogatja, és ugyanennyien ellenzik a reaktorok újraindítását. Az utolsó reaktort május 5-én állították le, így Japánban jelenleg az ötven közül egyetlenegy sem működik. A kormányt kritizálók szerint indokolatlanul siettetik a reaktorok üzembe helyezését. Szerintük a vezetőség azért rohan, mert ha nagyobb kimaradások nélkül túlélik a nyári időszakot, akkor sokkal nehezebb lesz meggyőzni a lakosságot, hogy szükség van az atomenergiára.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.