Újraépítenék a zsidó templomot a Mecsetek terén

Avigdor Liberman külügyminiszter pártja, a szélsőséges Izrael az Otthonunk azt szorgalmazza, hogy építsék fel újra a zsidó templomot a jeruzsálemi Templomhegyen, a Szikladóm és az al-Aksza-mecset helyén.

Az izraeli kormánykoalícióban is részt vevő párt vasárnap jelentette be, hogy kiterjedt autóbuszos kampányt akar indítani az ügy érdekében. Bárúk Marcel, az Izrael az Otthonunk egyik vezetője közölte, jogszerű kampányról van szó, amellyel az araboknak akarnak üzenni. Hozzátette, hogy a mecset a Templomhegyen ideiglenes, és csak idő kérdése, mikor épülhet meg ott újra a zsidó templom, amelyre Izrael egész lakossága vár – olvasható a Háárec című izraeli napilap internetes oldalán.

Zsidó szélsőségesek korábban is indítottak kampányokat a "harmadik templom" felépítéséért, az izraeli kormányok azonban eddig csírájában elfojtották az ilyen jellegű kezdeményezéseket.

A jeruzsálemi Mecsetek tere, ahol a Szikladóm és az al-Aksza-mecset áll, a város legvitatottabb szent helye. Az iszlám hívek számára a harmadik legszentebb hely Mekka és Medina után. A zsidók Templomhegynek hívják, és a judaizmus legszentebb helyének tekintik. A tér a rómaiak által 70-ben lerombolt zsidó templom helyén létesült, amelynek maradványa a tér alatt húzódó Nyugati fal (Siratófal).

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.