Újra utcán a vörösingesek

Thakszin Sinavatra megbuktatott miniszterelnök húsz-huszonötezer híve tüntetett szombaton Thaiföld fővárosában; a két hónappal ezelőtti erőszakos kormányellenes tüntetések óta ez volt a "vörösingesek" legnagyobb demonstrációja.

Az Egyesített Front a Demokráciáért és a Diktatúra Ellen (UDD) nevű szervezet hívta össze a tüntetést, amelyen a volt kormányfő jellemzően vörös inget viselő támogatói azt követelték, hogy Veddzsadzsiva Abhiszit jelenlegi miniszterelnök oszlassa fel a parlamentet, és írjon ki választást.

Az Egyesült Arab Emírségek második legnagyobb városába, Dubajba menekült Thakszin Sinavatra telefonon keresztül ötven percig beszélt a tömeghez. Élesen bírálta a kormány gazdaságpolitikáját, felhánytorgatva az adóemeléseket és a szegények eladósítását. Kijelentette, hogy kitart hívei mellett, és felszólította honfitársait, hogy tegyék félre nézeteltéréseiket.

Dzsatuporn Prompan, az UDD) egyik vezetője közölte, hogy további három tömegtüntetést hívnak össze. Felszólította a demonstrálókat, hogy a Bangkokot áztató zivatar ellenére is tartsanak ki. "Az időjárás nem akadályoz meg bennünket abban, hogy megbuktassuk a kormányt. Abhiszitnek fel kell oszlatnia a parlamentet, és azonnal át kell adnia a hatalmat a népnek" - mondta Prompan, miközben egy másik vezető ahhoz kért felhatalmazást, hogy összegyűjtsenek egymillió aláírást, és a királytól petícióban kérjék a volt miniszterelnök felmentését a korrupciós vádak alól, illetve hazatérésének engedélyezését.

A korrupcióval és nepotizmussal vádolt Sinavatrát 2006-ban katonai hatalomátvétellel buktatták meg, s azóta mély megosztottság alakult ki hívei és ellenfelei között. A hagyományos bangkoki elit által gyűlölt volt miniszterelnök főleg a vidéki szegények között népszerű, különösen az ország északi részén. Idén március 26. és április 24. között jelentős kormányellenes megmozdulások törtek ki, amelyek következtében töröltek egy ázsiai csúcstalálkozót, szükségállapotot hirdettek ki Bangkokban és a hadsereg szorította vissza a "vörösingesek" mozgalmát. Az erőszakos eseményekben legalább két ember vesztette életét, több mint százhúszan megsebesültek.

Abhiszit, akit a parlament tavaly decemberben választott meg miniszterelnöknek, nem hajlandó új választást kiírni, amíg a gazdaság ki nem lábal a válságból, illetve az alkotmányos reformfolyamat le nem zárul.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.