Újra több ezren tüntettek Oroszországban

Az utcára vonuló demonstrálók ismét a december negyedikei, szerintük csalással megnyert választások ellen tiltakoztak, és felülvizsgálatot követeltek.

Ezrek tüntettek vasárnap Moszkvában és Szentpéterváron a decemberi parlamenti választáson elkövetett csalások miatt, írja a hirado.hu. A Kremlnél tartott moszkvai megmozdulást, amelyen mintegy 3-5 ezer ember vett részt, az Oroszországi Föderáció Kommunista Pártja szervezte, és részt vett rajta több társadalmi szervezet.

A pártot vezető Gennagyij Zjuganov közölte a jelenlévőkkel, hogy a bíróságokhoz már több ezer beadvány érkezett a választási csalások miatt, és követelte a központi választási bizottság valamennyi tagjának lemondását is. A kommunista párt vezetősége szerint az orosz parlament alsóházában bizottságot kellene létrehozni annak kivizsgálására, hogy meghamisították-e, és ha igen, akkor hogyan a választási eredményeket.

Szentpéterváron szintén a választási eredményeket elutasító politikai pártok szerveztek nagygyűlést, amelyen mintegy négyezer ember vett részt. A résztvevők legfőbb követelése az volt, hogy érvénytelenítsék, vagy legalább vizsgálják felül a választás eredményeit, melyet a Vlagyimir Putyin mögött álló Egységes Oroszország pártja nyert, a szavazatok felénél valamivel kevesebb voksot összeszedve.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.