Újra téma Obama bőrszíne

Fél év sem telt el a kedélyeket nyugtató fehér házi „sörcsúcs” óta, és újra a legfelső szinten szerepel a bőrszín kérdése Amerikában. Újraválasztási kampánya előtt most a szenátus elnökének kellett bocsánatot kérnie Barack Obamától.

A hétvégén Barack Obama első számú kongresszusi szövetségese kényszerült bocsánatkérésre, amiért a 2008-as elnökválasztási kampányt megelőzően azt latolgatta: a demokrata szenátorból elnök lehet, hiszen „világos bőrű” és nincs „néger akcentusa, hacsak nem akar magának egyet”. A Harry Reid, a demokraták szenátusi vezetője számára igen kínos szavak egy csak hétfőn a boltokba kerülő, de jó előre megszellőztetett tartalmú könyvben, a két politikai újságíró jegyezte Game Change-ben kerülnek most nyilvánosságra. Reid - akinek ez hiányzott a legkevésbé amúgy is igen nehéznek ígérkező nevadai újraválasztási kampánya előtt - szombaton felhívta Obamát, aki a szenátor a társadalmi igazságosságban elért érdemeire is hivatkozva elfogadta bocsánatkérését.

Reid egyben megkövette mindazokat, akiket még megbántott, különösen a 40 milliós afroamerikai közösséget. – Én is azok közé tartozom, akik egyszer egy színvak társadalomban akarnak élni. De az a helyzet, hogy ma egyikünk sem él ilyenben – mondta James Clyburn, dél-karolinai fekete képviselő, akit Reid szintén felhívott.

A Game Change többek között azt állítja, Hillary Clinton még Obama pártbéli ellenfeleként azzal vádolta a mai elnököt, hogy kijátssza a „faji kártyát”. Mint azonban a vasárnapi The New York Times rámutat: Obama mindig is azon dolgozott, hogy kampányaiban és politikai programjában a bőrszín ne kerüljön előtérbe, így most például Reid nyilvánosságra került szavai ne vonják el a figyelmet az egészségbiztosítási reform véghajrájáról. Korábban Joe Biden alelnök, szintén egykori demokrata szenátor kérhetett elnézést, miután három éve azt mondta Obamáról: „Ő az első olyan afroamerikai közszereplő, aki kifinomult, intelligens, tiszta és még jól is néz ki.”

Obama a fodrászoknál is népszerű. „Nincs néger akcentusa, hacsak nem akar magának egyet”
Obama már a fodrászoknál is népszerű lett
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.