Újra nyitva a Mecsetek tere Jeruzsálemben

Ismét megnyílt vasárnap minden muzulmán hívő és a látogatók előtt a jeruzsálemi Mecsetek tere, ahova egy héten át korlátozták a belépést.

"Vasárnap reggeltől újra nyitva áll a Templomtér (a terület zsidók által használt neve) a muzulmánok előtt életkori korlátozás nélkül, valamint a látogatók számára a szokásos időben: 7.30-tól 10.30-ig és 12.30-tól 13.30-ig" - jelentette be Smúél Ben-Rubi, a jeruzsálemi rendőrség szóvivője.

A tér körül szeptember végén tört ki konfliktus, amikor palesztinok tiltakoztak az ellen, hogy zsidók imádkozni mentek oda - amit a rendőrség tagadott. A Mecsetek tere, ahol az al-Aksza-mecset és a Szikladóm található, az iszlám harmadik legszentebb helye Mekka és Medina után.

A történelmi óvárosban, Jeruzsálem arabok lakta keleti szektorában lévő tér a rómaiak által időszámításunk szerint 70-ben lerombolt zsidó templom helyén létesült, amelynek maradványa a tér alatt húzódó Nyugati fal (Siratófal), a judaizmus szent helye. Kelet-Jeruzsálemet Izrael az 1967-es háborúban elfoglalta, majd bekebelezte.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.