Hatalmas földrengés rázta meg Iránt

Utoljára negyven éve észlelt nagyságú, a Richter-skála szerint 7,8-as földrengés rázta meg kedden Irán dél-keleti részét a pakisztáni határ közelében – közölte a rengésről elsőként hírt adó amerikai Geológiai Szolgálat (USGS).

A földrengést a Perzsa-öböl államaitól India fővárosáig érezni lehetett: ahogy szerte a régióban máshol, Új-Delhiben is több toronyház megrengett, az emberek az utcára menekültek. Teherán először negyven, majd mindössze öt halálos áldozatról tett bejelentést a földrengés után; hogy ilyen kevés halott van, az valószínűleg annak tulajdonítható, hogy a földrengés epicentruma viszonylag mélyen, több mint 15 kilométerrel a földfelszín alatt volt. Hat napja egy 6,8-as rengés rázta meg Iránt, nem messze az első épülő atomerőművétől. Busehr körzetében akkor 37 ember halt meg.

A busehri atomerőmű építéséért felelős orosz Atomsztrojexport közölte, hogy a nukleáris objektumban nem keletkezett kár, hiszen a mostani rengés az ország keleti részén történt, míg Busehr a nyugati oldalon fekszik. Nem érezték a rengést Teheránban sem. A FARS iráni hírügynökség szerint a keddi földrengés közelében fekvő Szaravanban sem láthatók pusztítás nyomai.

2003 decemberében az iráni Bam alatt rengett meg a föld. A földmozgás akkor a város negyedét pusztította el, 31 ezer ember életét követelve.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.