Újra bombariadó az Eiffel-toronyban

Két héten belül ez a második riasztás a francia főváros egyik legnevezetesebb turistalátványosságánál.

Szeptember 14-én egy névtelen telefonáló riasztását követően mintegy kétezer embert kellett a toronyból lehozni, de a tűzszerészek végül nem találtak semmit.   A tornyot üzemeltető társaság ezúttal háromnegyed 7 előtt, ismét egy telefonfülkéből kapott figyelmeztető hívást. Ennek nyomán, a tűzszerészek azonnal a helyszínre siettek, a torony átvizsgálása jelenleg is tart - tette hozzá a rendőrség. A francia hatóságok nemrég arra hívták fel a lakosság figyelmét, hogy az országot „azonnali terrortámadás" veszélye fenyegeti, és a belügyminiszter többször is hangoztatta, hogy valós a terrorveszély Franciaországban.

„Nem akarom az embereket ijesztgetni, de megbízható forrásokból komoly jelzéseket kaptunk arról, hogy különösen jelentős a merényletek kockázata” - mondta egy múlt csütörtöki interjúban Frédéric Péchenard országos rendőrfőnök. Miután az al-Kaida nemzetközi terrorista hálózat észak-afrikai szárnya, az Iszlám Magreb bejelentette, hogy az ő emberei raboltak el szeptember 16-án Nigerben öt francia, egy togói és egy madagaszkári állampolgárt, óva intették Párizst, hogy katonai akciót indítson a túszok kiszabadítására, akiket vélhetően Maliban tartanak fogva.

Elemzők szerint a szélsőséges iszlamista csoportok azonban több dolog miatt is neheztelnek Párizsra. A francia parlament szeptember 14-én fogadta el azt a törvényt, amely megtiltja az arcot teljesen elfedő kendő - a két iszlám női viselet, a nikáb és a burka - viselését nyilvános helyen. Az intézkedés miatt Franciaország korábban több fenyegetést is kapott radikális iszlamista csoportok vezetőitől. Aznap este az Eiffel-torony mellett az egyik gyorsvasúti megállót is ki kellett üríteni, de a névtelen telefonálótól érkezett riasztás hamisnak bizonyult.

Egy nappal ezelőtt a párizsi Saint-Lazare pályaudvaron volt bombariadó, de a riasztást nem sokkal később lefújták, miután a helyszín teljes átvizsgálása után a tűzszerészek semmi gyanúsat nem találtak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.