Újra nyit a bangkoki repülőtér

Távozik a miniszterelnök, így elhagyják Bangkok reptereit a thaiföldi ellenzéki tüntetők. Ha kell, visszatérnek.

Megkezdték a Szuvarnabhumi bangkoki nemzetközi repülőtér blokádjának felszámolását szerdán a kormányellenes tüntetők – jelentették külföldi hírügynökségek a helyszínről.

A bangkoki Suvarnabhumi reptér a blokád után újra fogadja az utasokat
A bangkoki Suvarnabhumi reptér a blokád után újra fogadja az utasokat

A tüntetők – korábbi bejelentésüknek megfelelően – közép-európai idő szerint reggel négy órától folyamatosan hagyják el a épületet és az abban kialakított „őrhelyeket.”. A nyolc napja elfoglalt várócsarnokot kitakarítják maguk után.

A repülőtéren várhatóan két napon belül helyreáll a forgalom – jelentette be a légikikötő igazgatója. Az első utasszállító járat az ország déli részén található Phuketről, közép-európai idő szerint szerda reggel kilenc óra körül érkezik Szuvarnabhumira, 350 utassal. A Thai Airways szerint még ma gépek indulnak Sydneybe, Újdelhibe, Tokióba, Koppenhágába, Szöulba és  Chicagóba a Szuvarnabhumiból. Az ellenzéki tüntetők feloldották a Don Muang belföldi légikikötő blokádját is.

A Népi Szövetség a Demokráciáért (PAD) ellenzéki pártszövetség azért vetett véget a tiltakozó megmozdulásnak, mert a thaiföldi alkotmánybíróság kedden elrendelte a hat kormánypártból háromnak a feloszlatását a tavalyi választásokon elkövetett csalások miatt, egyúttal öt évre eltiltotta a politikától Szomcsai Vongszavat kormányfőt. Szomkiat Pongpaibun PAD-szóvivő ugyanakkor hangoztatta, hogy  bármikor visszatérhetnek a repülőterekre, „ha a nemzetnek szüksége  lesz rájuk.” Például ha nem tetszik nekik Vongszavat utódja, akit Csavarat Csarnvirakul ügyvezető miniszterelnök bejelentése szerint december 8-án választ meg a thaiföldi parlament.

A bangkoki nemzetközi repülőteret és a Don Muang belföldi légikikötőt egy hete szállta meg több ezer ellenzéki tüntető a Vongszavat megbuktatására indított „végső harc” jegyében.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.