Újra Aszadnál próbálkozik az ENSZ

A szír elnök szerint csak erőszakkal nem húzta volna ki a felkelés ellen, népe támogatása is kellett ahhoz, hogy a hatalomban maradjon. Kofi Annan különleges ENSZ-megbízott ma tárgyalt vele Damaszkuszban.

Konstruktív és őszinte párbeszéd volt – nyilatkozott Dzsihad al-Makdiszi szír külügyi szóvivő azután, hogy Kofi Annan volt ENSZ-főtitkár, a világszervezet és az Arab Liga különleges Szíria-ügyi megbízottja hétfőn Damaszkuszban tárgyalt Bassár el-Aszad szír államfővel. Bár már Annan is elismeri, hogy a korábbi hatpontos béketerv, amelynek első pontja, a tűzszünet sem valósult meg soha a gyakorlatban – kudarcot vallott, az ENSZ célja a hétfői tárgyalásokon az volt, hogy rávegye a damaszkuszi rezsimet a menetrendhez való visszatérésre. Abban állítólag mindkét fél egyetértett, hogy a nemrég tartott genfi konferencia és az ott született megállapodás egy nemzeti egységkormány felállításáról kulcsjelentőségű a békefolyamat, de legalábbis a párbeszéd szempontjából.

Kofi Annan a szír elnök portréjával egy damaszkuszi látogatáson májusban. Nincs garancia
U.N.-Arab League envoy Kofi Annan sits in front of an image of Syrian President Bashar al-Assad, during a meeting with Syria's Foreign Minister Walid al-Moualem (not pictured) in Damascus May 28, 2012. International mediator Annan flew to Damascus on Monday for talks with the Syrian government, a Syrian Foreign Ministry spokesman said, a day after the U.N. Security Council condemned the killing of 108 people in the town of Houla. REUTERS/Khaled al-Hariri (SYRIA - Tags: CIVIL UNREST POLITICS CONFLICT)

Annan a maga részéről szombaton egy interjúban kijelentette, „világos, hogy nem sikerült elérnünk, amit akartunk. És nincs garancia, hogy egyáltalán valaha sikerülni fog”. A megbízott szerint a politikai megoldást célzó kísérletek túl készségesen futnak zátonyra a Szíria fő szövetségesének számító Oroszországon, de az ő szerepét sokan túlértékelik: a Kremlnek van ugyan befolyása arra, mi történik Damaszkuszban, de nem egyedül határozza meg a történéseket. Szankciók híján – amelyek elfogadását az ENSZ Biztonsági Tanácsában éppen ő akadályozta meg – Oroszország kitartóan szállítja a fegyvereket Szíriának (2020-ig ötmilliárd dollár értékben), amit ellensúlyozandó Szaúd-Arábia és Katar az ellenzéki Szabad Szíriai Hadsereget fegyverzi fel.

Az egyre inkább polgárháború felé tartó helyzetben az ENSZ megfigyelő missziójára nem túl sok feladat tud hárulni; Annan pénteken tett arra javaslatot, hogy a nemrég a nemzetközi jelenlét ellenére zavartalanul folytatódó erőszak miatt felfüggesztett misszió ezután ne a béketerv betartatásával próbálkozzon, hanem közvetítsen a rezsim és ellenzéke között.

Maga Aszad vasárnap újra a külföldi hatalmakat vádolta meg a feszültség szításával, hogy a tavaly októberben szülővárosában meglincselt Moammer Kadhafi vagy az életfogytiglanra ítélt egyiptomi Hoszni Mubarak sorsára jut. A szír államfő az ARD német televíziónak beszélt erről, hozzátéve, az ő helyzete összehasonlíthatatlanul más, hiszen csak erőszakkal nem húzta volna ki a hatalomban a felkelés kitörése óta eltelt 16 hónapot, népe támogatása is kellett hozzá. „Az Egyesült Államok és a Nyugat ellenem van, ahogy sok regionális hatalom is, szóval hogyan maradtam mégis hatalmon? A válasz, hogy a nép még mindig támogat. Nem az a kérdés, milyen arányban – számokat nem tudok” – mondta az államfő.

Aszad szerint egyébként a felkelés 15-16 ezer áldozatának többsége az ő kormányához hű emberek közül került ki, az ellenzék pedig nem több az al-Kaidához, illetve más szélsőséges szervezetekhez tartozó terroristák és köztörvényes bűncselekmények – főleg kábítószercsempészet – miatt elítélt bűnözők szedett-vedett társaságánál.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.