Újra tűzszünettel próbálkoznak Szíriában

Tűzszünet lép életbe február 27-étől, azaz e hét szombatjától Szíriában – legalábbis ilyen megállapodásra jutott az Egyesült Államok és Oroszország. Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn este tévényilatkozatban jelentette be, hogy amerikai kollégájával, Barack Obamával folytatott telefonbeszélgetése során rögzítették az egyezséget, majd amerikai-orosz közös nyilatkozatot is kiadtak róla.

A megállapodás értelmében a tűzszünet nem vonatkozik az Iszlám Állam (IS) terrorszervezetre, az al-Kaida szíriai szárnyára, az al-Nuszra Frontra és minden más olyan csoportra, amelyet az ENSZ terroristának tart. Ellenük folytatódnak a légi csapások.

A Szíriában egymással szemben álló erőknek péntek délig kell jelezniük az Egyesült Államoknál vagy Oroszországnál, hogy csatlakoznak-e a fegyvernyugváshoz. Az orosz és az amerikai hadvezetés – mint Putyin bejelentette – ennek alapján térképen fogja kijelölni azokat a régiókat, ahol sem a szíriai kormánycsapatok, sem a velük szövetséges orosz légierő, sem pedig az Egyesült Államok vezette katonai szövetség nem hajt végre hadműveleteket. Az alku értelmében kommunikációs forródrótot is létrehoznak, és a tűzszünet megsértését figyelő csoport megalakítását is kezdeményezik.

Obama üdvözölte a megállapodást, és hangsúlyozta a teljesítésének fontosságát, John Kerry amerikai külügyminiszter pedig köszönetet mondott Oroszországnak, valamint a szíriai összekötőcsoport más tagországainak a fegyvernyugvás kidolgozásáért. Ugyanakkor arra is figyelmeztetett, hogy még sok komoly kihívással kell megküzdeni, és Washington „megőrzi éberségét".

A damaszkuszi kormány már jelezte, hogy kész leállítani a harcokat, és Törökország is üdvözli a tervet, bár nem derűlátó annak megvalósítását illetően. Elemzők kétkedéssel fogadták az új egyezséget. Február 12-én ugyanis már bejelentettek a nagyhatalmak egy szíriai fegyvernyugvást, amelynek egy héten belül kellett volna életbe lépnie, de nem sikerült betartani a határidőt.

Még nagyobb kétségek fogadták Bassár el-Aszad szíriai elnöknek azt a bejelentését, hogy április 13-án parlamenti választásokat tartanak az országban. A rendkívüli voksolást előzőleg Putyin szorgalmazta, és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter is hangoztatta: politikai párbeszédre van szükség az arab államban, aminek része a parlamenti és elnökválasztás.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.