Újra találtak valamit az óceánban

A kutatási zóna déli határán, az Indiai-óceánban megtalálhatták a Malaysian Airlines két hete eltűnt Boeing 777-es repülőgépének a roncsait – jelentette be szombaton egy Kuala Lumpurban tartott sajtótájékoztatón Hisammuddin Husszein maláj közlekedési miniszter.

A tárcavezető pekingi kormányzati forrásokra hivatkozva tett bejelentést a felfedezésről. Elmondása szerint a 22,5 méter hosszú és 13 méter széles roncsot egy kínai műhold szúrta ki a vízben, azon a területen, amely a repülőgép utáni kutatás zónájának a déli határát jelenti, körülbelül a nyugat-ausztráliai Perth szélességi köre mentén.

A kínaiak csak néhány óra múlva fognak a nyilvánosság elé állni az új roncsról szóló információkkal, de a Xinhua hírügynökség már megtudta, hogy az új roncsot 3700 kilométerre találták meg Perthtől, és 120 kilométerre attól a helyszíntől, ahol szintén egy hasonló objektum lebeg a vízben. Erről kiderült, hogy nem a Kuala Lumpurból Peking felé tartó járathoz tartozik.

A Boeing 777-est március 8-án térítette és tüntette el valaki a polgári légi közlekedési radarok elől. A Boeing 777-es kommunikációs csatornáit a gépeltérítő kikapcsolta, és bár a hajtómű ezután is adott jelzéseket, a hatalmas, több mint hétmillió négyzetkilométeres kutatásban részt vevő országok közül már többen jelezték, hogy a Boeing 777-es az ő légterükbe nem hatolt be. Az MH370-es járat roncsait kereső 26 ország próbálja szűkíteni a folyosót. Szombaton egy 36 ezer négyzetkilométeres területet vizsgálnak át. Erről Husszein még azelőtt beszélt, hogy a Kuala Lumpur-i sajtótájékoztató vége felé a kezébe nyomták volna az új kínai felfedezésről kézzel írt papírlapot.

A repülőgép 239 emberrel – köztük a 12 főnyi kísérettel – a fedélzetén tűnt el két hete. Az utasok közül a legtöbben, 154-en kínai állampolgárok voltak, és az ő hozzátartozóik most már nagyon haragszanak a maláj hatóságokra amiatt, amit kulcsjelentőségű információk elhallgatásának tartanak. Husszein korábban elutazott Pekingbe találkozni velük. Erről most szűkszavúan csak annyit mondott, „voltak feszült pillanatok" a találkozó alatt.

Azok a felvételek, amelyek a mostani bejelentés alapját jelentik, még március 18-án készültek. Az Indiai-óceánnak ezen a gyakorlatilag lakatlan és ismeretlen területén most mostoha időjárási viszonyok uralkodnak. A kutatást ezen a területen az ausztrál tengeri biztonsági hivatal, az AMSA irányítja. A kínaiak az AMSA fennhatósága alatt keresik a roncsokat. Az első érkező kínai katonai gép Pertht eltalálta ugyan, de nem a kijelölt bázison szállt le – jelentette a Reuters. Az ausztrál légierő a maga részéről nem tudja, hogy ez miért történhetett így. A keresést mára már befejezték anélkül, hogy bármit találtak volna.

Az AMSA egyik gépéről, egy Lockheed P-3 Orionról szombaton szabad szemmel észrevettek a vízben kis tárgyakat, amelyek egyike egy raklapnak tűnt, de a közelebbi vizsgálatra kiderült, hogy csak hínárról van szó. A szállító cégeket tömörítő nemzetközi szervezet, a World Shipping Council (WSC) eközben cáfolta a korábbi közkeletű számot, hogy évente tízezer konténer veszne a tengerbe. A WSC szerint ez a szám a balesetekkel együtt évente mindössze hatszázhetvenöt.

Az ausztrálok eddig tizenötször vágtak neki a kutatásnak. A légierő gépei 150 órát töltöttek a levegőben. Keresi a roncsokat egy hadihajó, az HMAS Success is, amelyik bármilyen roncsot össze tud szedni a nyílt vízről. A kutatásban részt vevő országok összesen 25 repülőgéppel, 6 helikopterrel, 19 hadi- és egy kereskedelmi hajóval eredtek az MH370-es járat nyomába. Ami ezt a kereskedelmi hajót, a Szentpétervárt illeti, norvég zászló alatt szeli a habokat. Csak azért kérték részvételre, mert éppen a legutóbbi felfedezés helyszínéhez közel járt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.