Újra kifutnak a japán bálnavadászhajók

A halászati idény december végétől jövő év márciusáig fog tartani a japán halászati hatóság közleménye szerint. 

December elsején útnak indul a japán antarktiszi bálnavadászflotta, annak ellenére, hogy az ENSZ kimondta, az ország "kutatóhajói" valójában kereskedelmi vadászok – számol be a BBC. Japán egy évre függesztette fel a bálnavadászatot, múlt héten azonban bejelentette, hogy hamarosan folytatja a tevékenységet.

A tengeri emlősök halászata évek óta rontja az ország és a jogvédők viszonyát. Utóbbiak embertelennek tartják a vadászati módszereket. 2014-ben a Nemzetközi Bíróság úgy döntött, hogy a japán bálnaprogram nem tekinthető tudományosnak, és le kell állítani. Abban az idényben, bár küldtek hajókat az óceánra, de – tiszteletben tartva a döntést – ezek zsákmány nélkül tértek vissza.

A japán kormány szerint új bálnaprogramja figyelembe veszi a Nemzetközi Bíróság döntését, és sokkal kisebb volumenű. A tervek szerint a vadászaton 333 antarktiszi csukabálnát fognak majd, ez nagyjából a harmada annak, amit korábban elpusztítottak. A program része több olyan kutatási elem is, amelyhez nem szükséges megölni az állatokat. Ilyen a tengeri emlősök életmódjának megfigyelése vagy a szövettani minták gyűjtése.

A flotta négy hajóból áll, egyik tagja a 8,000 tonnás anyahajó, a Nisshin Maru. A korábbi bejelentést, hogy Japán folytatja a bálnavadászatot, döbbenettel fogadták a környezetvédelmi aktivisták és a bálnák vadászatát ellenző kormányok egyaránt.

"Semmilyen módon vagy formában nem vagyunk hajlandóak elfogadni a bálnák úgynevezett kutatási célú vadászatát" – jelentette ki Greg Hunt ausztrál környezetvédelmi miniszter.

A szigetország soha nem csinált titkot abból a tényből, hogy a kutatási programokból származó bálnahús nagy része éttermekben és élelmiszerüzletekben köt ki, vagy kiosztják a legénység és a vadászatban segédkezők között.

A tudományos kutatás melléktermékeként keletkező termékeket a nemzetközi törvények szerint el lehet adni, azonban az ilyen módon történő értékesítések aránya a tudományos eredményekhez képest azt valószínűsíti, hogy az előbbi a vadászatok valós indoka, nem az utóbbi.

A japánok egy része nem eszik bálnahúst a bálnavadászattal kapcsolatos ellenérzései miatt, sokan azonban úgy tekintenek erre, mint az ország fontos kulturális hagyományának a részére, és nem hajlandóak lemondani róla.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.