Újra Joseph Daul lett az Európai Néppárt elnöke

Az Európai Néppárt (EPP) tisztújító kongresszusán szerdán este újraválasztotta az elnöki tisztségre Joseph Dault, aki két éve vezeti a pártot.
A francia politikus beszédében elmondta: a jövőben is kereszténydemokrata értékek előremozdításáért fog dolgozni ugyanúgy, ahogy azt eddig is tette. "Mert ha elveszítjük értékeinket, elveszítjük a bázisunkat, a szavazóinkat" - fogalmazott, hangsúlyozva, hogy még mindig jobb elveszíteni néhány szavazatot, mint "eladni a lelket".

Értékelése szerint a kongresszus rendkívül gyümölcsöző volt, mert számos fontos határozatot elfogadtak, de - mint mondta - nem elég dokumentumokat kidolgozni, azokat alkalmazni is kell, ezért ezen dolgozik majd együtt az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnökeivel. Jean-Claude Juncker és Donald Tusk mindketten részt vettek a madridi kongresszuson, mivel pártjaik az EPP tagjai.

Az újraválasztott elnök megismételte korábbi kijelentését, hogy a legfontosabb pártnak lenni Európában egyben óriási felelőséget is jelent.

Egyúttal bejelentette: az EPP főtitkári posztjára a spanyol Antonio López-Istúrizt jelöli, aki eddig is betöltötte ezt a tisztséget.
A kongresszus csütörtökön 10 alelnököt is választ, a jelöltek között van Gál Kinga, a Fidesz EP-képviselője.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.