Ismét ebola-vészhelyzet van Nyugat-Afrikában

Alpha Conde guineai elnök negyvenöt napos egészségügyi vészhelyzetet rendelt el az ebola terjedése miatt az afrikai ország nyugati és dél-nyugati részén. Sierra Leónéban péntektől három napig tartó kijárási tilalom van érvényben.

A korlátozások közé tartozik, hogy karantén alá helyezik azokat a kórházakat és klinikákat, ahol újabb ebolás eseteket szűrnek ki. A temetkezéseknél is szigorú szabályokat rendelnek el - számol be a BBC.

Az ebola járvány 2013. decemberében jelent meg Guineában. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) januárban már a megbetegedések csökkenéséről számolt be, de a három legfertőzöttebb nyugat-afrikai országot - Sierra Leónét, Guineát és Libériát - még azóta sem sikerült teljesen ebola mentessé nyilvánítani.

Alpha Conde guineai elnök öt tartományban rendelt el negyvenöt napos egészségügyi vészhelyzetet, a vírus ugyanis most a part menti területekre tolódott át. Az államfő hozzátette, ez alatt az idő alatt korlátozásokra és zárlatokra is sor kerülhet. A nyugat-afrikai országban a járvány kitörése óta ez az első eset, hogy ilyen szigorú szabályozást vezetnek be.

Guinea délnyugati részén határzárlatot is elrendeltek. Biztonsági erőket telepítettek a sierra leónei határvidékre is, ahol pénteken háromnapos országos zárlat kezdődött, mert félő volt, hogy a vírus újra terjedni kezd az ország egyes részein. A kijárási tilalom alól csak a muszlimok és a keresztények kaptak kivételt, a pénteki imára és a vasárnapi misére.

Az ebola járvány kitörése óta több mint 24 ezer ember fertőződött meg, közel kilenc országban. A betegség eddig körülbelül tízezer halálos áldozatot követelt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.