Újjáépítik az IRA-t

Bejelentette egyesülését Észak-Írország négy militáns nacionalista csoportja közül három, mégpedig azzal, hogy az Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) szellemében és zászlaja alatt, egységes vezetés alá rendelve erőszakkal harcol a brit uralom ellen az ír sziget északi részén.

Az ún. Valódi IRA-hoz csatlakozott egy londonderryi csoport, a Köztársasági Cselekvés a Drogok Ellen, valamint magukat „nonkonformista köztársaságiakként” említő kisebb független csoportok. Ezzel az 1998-as, nagypénteki békeegyezmény óta, amely megerősítette az Ideiglenes IRA tűzszünetét, most először fordul elő, hogy a szétszórt, erőszakpárti köztársasági csoportok egységes irányítás alá rendelik magukat.

Mindamellett a Folytonosság IRA-ként ismert csoportosulás kimaradt a mostani megállapodásból, és meg is erősítette: saját kampányát kívánja folytatni Írország újraegyesítése érdekében. A nemzetközi ellenőrök 2005-ben erősítették meg, hogy az IRA letette a fegyvert. A két brit katona 2009-es meggyilkolása mögött álló Valódi IRA vezetésével szórványosan fellángolt az erőszak az utóbbi években.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.