Szétkergette a tüntetést az ukrán rohamrendőrség

Szétkergette az ukrán rohamrendőrség, a Berkut a Kijev központjában az Ukrajna és az EU társulási szerződéséért rendezett tüntetést.

A Függetlenség tere, vagy ahogy a kijeviek ismerik, a Majdán  szombat reggelre elcsendesült, a védősisakos rendőrök sorfala zárja el a forgalomtól, még az aluljáróból odavezető lépcsőket sem lehet használni. A környéken reggel járókelők, érdeklődők szemlélték, fényképezték, amint a kihalt és szemetes téren, a függetlenségi emlékmű tövében utcaseprők takarítottak, bontották a színpadot.

A rendőrök hajnali négy óra körül léptek fel a tüntetés résztvevői ellen. Akkor már csak néhány százan voltak a Majdánon, ők a közösségi hálókon terjedő beszámolók szerint aludtak vagy legalábbis pihentek. Néhány órával korábban tömegvetekedés tört ki a téren. A konfliktust a feltételezések szerint erre felbérelt provokátorok szították. Tegnap több hír is beszámolt arról, hogy több száz ilyen sportos megjelenésű férfit észleltek az ukrán fővárosban.

Azt, hogy pontosan mi vezetett a demonstráció szétoszlatásához, egyelőre nem tudni. A belügyminisztérium későbbre ígért kommentárt. A történtekről készült videofelvételekből az mindenesetre kiderül, hogy olykor kíméletlen eszközöket is bevetve, kemény gumibotozással kísérve kergették szét a megmozdulás többnyire diákkorú résztvevőit, akik a hírek szerint a környező utcákban találtak menedéket. Sokan megsérültek közülük, és többeket – egyes hírek szerint két lengyel állampolgárt is – előállítottak a rendőrök.

Előzőleg, péntek este sokezres nagygyűlést tartottak a Függetlenség terén, miután végérvényesen eldőlt, hogy az Európai Unió vilniusi keleti partnerségi csúcstalálkozóján – miként az várható volt – nem írták alá a társulási szerződést Ukrajnával. A demonstráción a litván fővárosból hazatért ellenzéki vezetők is részt vettek. Egyebek között előrehozott elnökválasztást követeltek és összefogást ígértek az összegyűlteknek. Azt is bejelentették, hogy vasárnap népgyűlést tartanak a Függetlenség terén, ahol egyeztetik a közös akciókat. Egyebek között koordinációs tanács létrehozását javasolják közéleti személyiségek, szakértők, diákszervezetek és az ellenzéki pártok képviselőiből, hogy biztosítsák a párbeszédet az európai intézményekkel és a társulási szerződés aláírására kényszerítsék a kormányzatot.

Videó a ma hajnali rendőri fellépésről!


Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.