Újabb pusztító földrengés fenyegeti l'Aquilát?

Japán, orosz, görög szakértőből álló nemzetközi földrengéskutató csoport vizsgálta meg a jövő heti G8-csúcs helyszínét, az április 6-ai pusztító rezgésben romba dőlt l'Aquilát és környékét, nyugalomra intve. A földmozgás azonban három hónap elteltével ismét intenzívé vált újabb katasztrófával fenyegetve. Kész a terv a nagyhatalmi értekezleten részt vevő politikusok esetleges evakuálására.

A világ legtekintélyesebb szeizmológusai biztosítottak arról, hogy nem ismétlődhet meg a tragédia - hangoztatta az olasz katasztrófavédelmet vezető Guido Bertolaso, szavait azonban újabb földrengés kísérte.

Az április 6-ai hajnali rengés óta, mely a Richter-skála szerinti 6,3 erősséggel romba döntötte l'Aquilát és a környező 42 települést, nem nyugodott meg Abruzzo területe. A kezdeti napi több száz rezgés száma fokozatosan csökkent, de két hete újabb ébredés következett be, és az utóbbi hetekben megszokott napi húsz kisebb földrengés gyakorisága megkétszereződött. Június 23 -án pedig az erősség is nőtt (4,5) annyira, hogy pánikot robbantott ki a három hónapja szállodákban és sátrakban élő 54 ezer abruzzói között. Aki csak tehette, ismét a szabad ég alatt vagy gépkocsijában töltötte az éjszakát.

A l'aquilai székhelyű nemzeti geológiai és vulkanológiai intézet is úgy látja, a jelenség nem lebecsülendő, annál is inkább, mivel a földrengés-sorozat epicentruma is elmozdult és most egybeesik azzal, mely 1709-ben okozott katasztrófát.

Egy héttel a világ legfejlettebb államainak állam- és kormányfői csúcstalálkozója előtt senki sem akarja az ördögöt a falra festeni, de ennél sokkal rosszabb nem tanulni a tévedésekből. Abruzzóban és szakértői körökben sem felejtik, hogyan figyelmeztetett áprilisban az említett intézetben dolgozó Gianpaolo Giuliani, aki éppen a rezgések gyakorisága alapján kiáltott veszélyért - hiába. Bertolaso pánikkeltésért feljelentette, az ügyészi vizsgálat a történtek után sem zárult le, ezért Giuliani nem szívesen nyilatkozik. Azt azonban nem zárta ki, hogy valóban újabb nagy erősségű, az áprilisival hasonló földrengés következhetne be.

Nem véletlen, hogy az elnök épségéért felelős amerikai biztonsági szolgálat evakuálási tervhez ragaszkodott, ha bekövetkezik a legrosszabb, helikopterrel mentik ki az övezetből elsőként Barack Obamát.

A biztonságot szolgálja az Olaszországban vasárnaptól felfüggesztett schengeni határ is: július 15-ig az EU-állampolgárok útlevelét, személyi igazolványát is ellenőrzik a földi, légi és vízi határállomásokon. A határőrhiány miatt nem biztos, hogy Tarvisiónál minden gépjárművet megállítanak majd, a római Leonardo Da Vinci repülőtéren azonban már vasárnap lelassult az utasellenőrzés az EU-s zöld folyosó ideiglenes felfüggesztése miatt. Tizenötezer olasz rendőrnek és csendőrnek kellett lemondani a júliusi szabadságról a G8-csúcs miatt, és a biztonsági készültséget mutatja, hogy miközben a 2001-es genovai csúcs idején a schengeni határok felfüggesztése csak egy hétig tartott, most 18 napig érvényes.

 

 

A földrengés sújtotta Paganica városka templomából tűzoltók
Firemen touch the marble statue of Madonna after removing from the top of the church in Paganica, near Aquila, April 13, 2009. Some 40,000 people lost their homes in the 6.3 magnitude quake, which hit the Abruzzo region in the early hours of April 6, catching residents in their sleep. L'Aquila, a medieval city of 68,000, bore the brunt of the disaster and many of its buildings and centuries-old churches crumbled to the ground. REUTERS/Max Rossi (ITALY DISASTER RELIGION), 2009-06-29, A földrengés sújtotta Paganica városka templomából tűzoltók "mentenek ki" egy Madonna-szobrot 2009. április 13-án.
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.