Megint elkaszálták Magyarországot Strasbourgban

A második 98 százalékos különadóval kapcsolatos ügyben is elmarasztalták Magyarországot Strasbourgban.

A második, 98 százalékos különadóval kapcsolatos ügyben is elmarasztalták Magyarországot Strasbourgban. Az Emberi Jogok Európai Bírósága a szolnoki Gáll Eszter Máriának, aki az APEH-nél, illetve a Nemzeti Adóhivatalnál dolgozott több mint 30 évet, mielőtt elbocsátották volna 2011 márciusában, 16 ezer euró vagyoni és nem vagyoni kártérítést, és 900 euró költségtérítést ítélt, mert a bíróság szerint sérült a tulajdon védelme, a tulajdonhoz való jog. Az államnak három hónapja van fizetni.

Gáll 2011 augusztusában fordult Strasbourghoz, és érvei szerint a különadó indokolatlan tulajdonvesztést okozott, illetve az adó mértéke aránytalan. Végkielégítésének egy részét 98 százalékos mértékben adóztatták meg.

Májusban egy másik ügyben már elkaszálta a 98 százalékos különadót a strasbourgi bíróság, amely akkor is arra a következtetésre jutott, hogy Magyarország megsértette a tulajdonhoz való jogot.

A különadó – mely a 2010. január elseje utáni végkielégítésekre vonatkozik – a közszférában dolgozó vezetők végkielégítésének 2 millió forint feletti részét, a beosztottak végkielégítésének 3,5 millió forint feletti részét érintette. Az ítélet azonban nem jelent automatikus jogorvoslatot mindenkinek, csak azoknak, akik már Strasbourghoz fordultak.

A különadót először 2005-ig visszamenőleg vezették be, ezt azonban az Alkotmánybíróság elkaszálta a visszamenő hatály tilalma miatt. A kormány ezután az Alkotmányt módosította, korlátozva az AB jogkörét. A változatlan formában benyújtott különadó-törvényt azonban másodszor is elkaszálta az Alkotmánybíróság, mert a visszaható hatály az emberi méltóságot sérti. Az AB azt azonban nem találta alkotmányellenesnek, hogy a különadót 2010-től vezessék be, bár a törvényt végül 2011 májusában fogadták el.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.