Újabb brit szigorítás az EU-s munkavállalók segélyezésében
A szigorítás ötletével David Cameron miniszterelnök ugyan már tavaly előállt, ám végül március 1-jén lép érvénybe. A BBC politikai szakértője szerint a kormány ezzel erős jelzést küld mindazoknak, akik Nagy-Britanniában tervezik a jövőt. Ugyanakkor hozzátette, hogy a szigorítás nem jelent majd túl nagy változást, hiszen az EU adatai szerint a munkaügyi segélyért folyamodók mindössze 2 százaléka jön valamelyik uniós országból.
A brit kormány az utóbbi időben több szigorítást is bevezetett az európai munkavállalókkal szemben, mivel úgy vélik, hogy az EU-s állampolgárok túl könnyen jutnak hozzá segélyekhez és szociális szolgáltatásokhoz. Vincent Nichols westminsteri érsek azonban a bevándorlók oldalára állt, amikor a közelmúltban azzal vádolta meg Cameront, hogy reformjai nyomorba taszítják az embereket.