Újabb baloldali előretörés Csehországban

A cseh szocdemek a részleges szenátusi választások második fordulójában is győztek.

Először szereztek a rendszerváltás óta többséget a prágai felsőházban a cseh szocdemek(CSSD . A hét végi részleges szenátusi választásokban ugyanis huszonnégy megüresedett hely közül tizenkettőben győztek, s ennek köszönhetően immár a baloldali pártnak negyvenegy képviselője lesz a nyolcvanegy tagú testületben. Elveszítette eddigi erőfölényét a Polgári Demokrata Párt (ODS), amelynek csupán huszonöt szenátora maradt, a további két kormánypárt közül a TOP 09-nek kilenc felsőházi képviselője lesz, A Közügyek jelöltje sehol sem végzett az első helyen.

- Győzelmünkkel korrigálni tudjuk a jobbközép kormánykoalíció meggondolatlan és jórészt a szegényebb rétegeket sújtó megszorító intézkedéseit – nyilatkozta lapunknak Bohuslav Sobotka, a CSSD ügyvezető elnöke. Petr Necas kormányfő szerint viszont a megváltozott felsőházi erőviszonyok legfeljebb öt héttel lassíthatják a törvényalkotó folyamatot, mert ha az alsóházban elfogadott dokumentumokat a szenátus elutasítja, akkor a parlament a vonatkozó jogszabály alapján újra tárgyalja ezt a napirendi pontot, s ha ismét igennel voksolnak,  akkor már a szenátorok nem ellenkezhetnek. A kétszáz tagú alsóházban  pedig a kormánykoalíciónak 118 képviselője van – mutatott rá a miniszterelnök. Hozzátette azonban, hogy a sarkalatos törvénytervezetekről igy is egyeztetni szeretnének a szocdemekkel.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.