Újabb afrikai túszdrámától tartanak

Francia speciális egységek őrzik az egyik legnagyobb nigeri uránbányát.

Mahamadou Issoufou nigeri elnök a francia médiának elmondta, hogy az algériai túszdráma után megerősítették az Arlit bánya védelmét. Január közepén a kelet-algériai In Amenas-i gázmezőn az iszlamisták több száz algériai és külföldi túszt ejtettek. Az algériai hadsereg megrohamozta a szélsőségesek búvóhelyét, és 72 óra alatt véget vetettek a túszdrámának. A hivatalos közlés szerint a külföldi kormányok által vitatott megítélésű akcióban összesen 67-en haltak meg, 37 külföldi, egy helyi dolgozó és 23 iszlamista fegyveres.

Az Areva francia cégnek jelentős érdekeltségei vannak a világ ötödik legnagyobb urántermelőjének számító Nigerben, többek között az Arlit és az Imouraren bányákban, írja a BBC. Három évvel ezelőtt az iszlamisták már elraboltak öt francia munkást, akik közül négyet még mindig fogságban tartanak, és állítólag éppen Észak-Maliban vannak, ahonnan a francia csapatok most próbálják meg elkergetni a szélsőségeseket.

- Annak fényében, hogy mi történt Algériában, úgy döntöttünk, hogy nem vállalunk kockázatot, és az eddigieknél fokozottabban védjük a bányákat – erősítette meg a francia speciális egységek jelenlétét az elnök.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.